Létrehozva: 2019.04.28.

Felrobbantotta az internetet ez a fiatal, gimnazista lány!

Mindenki a csodájára jár ennek a fiatal lánynak. Nem is meglepõ.

Az iskolatársait teljesen lenyűgözte, az interneten pedig viharos sebességgel terjed az elismerés - úgy jelent meg ez a fiatal lány az érettségi utáni banketten, amire senki nem számított.

Ilyen eseményeknél mindenki igyekszik csinos lenni, valami egyedi és szép darabot viselni, elvégre ez komoly mérföldkő minden fiatal életében. Ciara Gan viszont túlmutatott a megszokott megjelenésen. Az öltözéke egyszerűen lenyűgöző volt, írja az msn.

Ebben a ruhában jelent meg, de nem is az a megdöbbentő, hogy mit viselt, hanem az, hogy hogyan került rá éppen ez a ruha! Mutatjuk a meglepő részleteket! LAPOZZ!


Ciara el is mehetett volna egy kölcsönzőbe vagy ruhaboltba, úgy döntött viszont, hogy saját maga varrja meg a ruháját. Sőt még a rajta lévő mintát is kézzel festette meg. Nem mindennapi döntés ez, az eredmény pedig önmagáért beszél!

A munkában édesanyja segített neki, de így is 1 hónapon át készült a csodás darab. Méghozzá úgy, hogy sok-sok Youtube videót néztek meg, ennek útmutatásait követve igyekeztek elkészíteni a ruhát.

Olyan jól sikerült, hogy az egész interneten híre ment a látványnak és történetnek, mostanra pedig csaknem félmillióan lájkolták már a közzétett képeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!