ÉLETMÓDI

Gyerekkel a kezében harcol Ildikó

Hogyan védheti meg magát és gyermekét egy gyenge nő? Kovács Ildikó különleges önvédelmi edzésein nemcsak erre kapnak választ, hanem a hasznos harcmûvészeti technikák elsajátítása mellett lelkileg is megerősödnek a résztvevők.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Kovács Ildikó edzőtermébe belépve először a kislányán, Bogin akad meg a szemünk. Otthonosan totyog a szőnyegen, tulajdonképpen beleszületett a küzdősportokba: édesanyja várandóssága alatt is végig vezette az edzéseket, és a szülés után két hónappal már újra a szőnyegen volt – a kisbabával együtt.

Ráadásul Bogi édesapja, Ildikó férje is harcművész és edző. Ildikó magán kísérletezte ki, hogy egy várandós vagy kisgyerekes nő miként védheti meg magát, ha megváltozik az egyensúlya és a babára is figyelnie kell.

Végül idén januárban indult el az első baba-mama csoport, ami azóta is sikerrel működik. Az edzés átmozgatja az anyukákat, közben pedig a babák sem unatkoznak, hiszen egymással játszanak. Amikor pedig a kicsik elfáradnak, és az anyák egyébként is felvennék őket, kipróbálhatják a gyakorlatokat a babákkal a testükön.

Minden anyában megvan az ösztön, hogy védje a gyermekét, itt viszont megtanulják, éles helyzetben hogyan kell cselekedniük

– magyarázza az edző.

Ildikó már élesben is kénytelen volt használni tudását. Hogy mikor és hogyan, megtudhatja a pénteki %% napilapból, amelyben nőknek szóló önvédelmi jótanácsokat is olvashat!

Ripost előfizetés banner

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?