Létrehozva: 2016.12.21.

Hatalmas adományt kapott a MikulásGyár!

A Batschka Alapítvány hárommillió forinttal támogatta a MikulásGyár munkáját, ezzel segítve a mélyszegénységben élõ gyermekek karácsonyát.

A Batschka Alapítvány kezelésében működik a Lurdy Ház, amely idén második alkalommal volt az egyedüli bevásárlóközpontbeli gyűjtőpontja a MikulásGyárnak.

A Lurdy Házban — a még nem végleges adatok szerint — 12.000 kilónál is több adomány gyűlt. Ez óriási eredmény, ezzel a Lurdy Ház minden idők legeredményesebb plázabeli gyűjtőpontja lett. Az adományok kb. 40 %-a tartós élelmiszer, 25-25%-a ruha, illetve játék, a többi megoszlik az egyéb kategóriák szerint.

A Batschka Alapítvány minden évben támogat nemes ügyeket, szívén viseli a hátrányos helyzetű emberek sorsát.

2016-ban a MikulásGyár Alapítvány részére adományozott 3 millió forintot, amely adomány nagy része a szegény gyermekek és családok asztalán landol majd élelmiszer formájában, és még egy kevés összeg a karitatív akció működését is segíti.

A képeken Stephan Szakal, a Lurdy ház ügyvezetője jelképesen átnyújtja az adományt Zsolnai Endrének, a MikulásGyár tulajdnosának, főszervezőjének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban