Létrehozva: 2020.12.17.

Hoppácska, mi történt a szatmári szilvával!

Nemhiába hívják csodabogyónak Szatmárban a szilvát, hisz annyi mindenre gyógyír ez a finom gyümölcs. A belőle készült lekvár önmagában orvosság, most pedig nem akármilyen elismerést kapott a szilvalekvár!

 

Fotó: Pixabay

A szilvának mintegy kétezer fajtája ismeretes világszerte, ebből is az egyik legfinomabb a szatmári szilva. Évszázadok óta főznek belőle a háziasszonyok hagyományos módon lekvárt, az ilyen módon tartósított gyümölcs egész évben végig kíséri étkezésünket és folyamatosan hozzájárul immunrendszerünk erősítéséhez.

 

Miért egészséges a szilva? A szilva A-, B- és E-vitaminban gazdag és rengeteg ásványi anyagot tartalmaz. Emésztési zavarokra már őseink is előszeretettel fogyasztották, hiszen normalizálja a gyomor működését, de a benne lévő B-vitamin például nagyon fontos az idegrendszer számára és elősegíti az agy megfelelő működését is. Tudományos kutatások mutatták ki, hogy a javítja a szív egészségét, sőt, a rák kialakulásának kockázatát is csökkenti. Emellett fáradságűző, serkenti a veseműködést és jótékony hatással bír a terhesség alatt is.

 

Fotó: Pixabay

Szatmárban a legfinomabb

A szilvának világszerte összesen 2000 fajtáját ismerjük, mi pedig különösen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis a szatmári szilva mind közül az egyik legfinomabb. Bíró Csaba, a Szatmár Bereg Hungarikumaiért Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a szatmári szilva különlegességét négy folyó: a Kraszna, a Szamos, a Tisza és a Túr hordalékából keletkezett, jó minőségű talaj, illetve a térségre jellemző mikroklíma adja, melynek köszönhetően a gyümölcs kissé édes-savanykás ízvilágú. „Az itt termő szilvában egyaránt jelen van a zamat – a savaktól – és a cukor. Példának okáért, ha Lengyelországban a gyümölcsök savasabbak, de kevésbé édesek, míg délen, Szerbiában a szilva édesebb, de jellegtelenebb az íze” – fogalmazott a szakértő.

Itt a szilvalekvár új módszere

A szatmári szilvából természetesen legalább ilyen finom szilvalekvár készíthető, sőt, egy új főzési eljárásnak köszönhetően most még finomabb és még egészségesebb a lekvár. Az új módszer szerint gömbvákum-üstben készül a lekvár: zárt térben, alacsony nyomáson és 100 Celsius-fok helyett 50 Celsius-fokos hőmérsékleten. Ez a módszer sokkal kíméletesebb, mint a hagyományos, hiszen a sűrűsödő gyümölcspépben megmaradnak a vitaminok, illetve az íz-illataromák, a lekvár pedig főzés közben nem ég le. Az Agricolae Kft. egyedi technológiával készülő lekvárjának értékeit most Magyar Termék védjeggyel ismerték el.

Tarol a gömbvákuumos szilvalekvár

Az Agricolae Kft. több mint két évtizedes munkáját a közelmúltban el is ismerték. ismertette, a Magyar Termék védjegyet a „Különleges minőségű szilvalekvár natúr 360g” és a „Különleges minőségű Szatmári szilvalekvár Nemtudom szilvából 240g” termékük kapta meg, többi lekvárjukat a Hazai Termék védjeggyel látták el.

Zsigerből érezzük a lényeget

„A védjegy számunkra azért fontos, mert ez egy lépcsőfok az eredetvédettség eléréséhez. Magyar Termék csak olyan termék lehet, amely hazai alapanyagból készül és a feldolgozás minden lépése itthon történik. Mivel szilvalekvárjaink hozzáadott cukor nélkül készülnek, így ezek a termékeink abszolút megfeleltek a törvény által támasztott kritériumoknak. Úgy gondoljuk, hogy a jó szilvalekvár készítése a szatmári régió hagyományaiban mélyen gyökerező tudás, mely kultúránk részét képezi” – mondta a szakember.

Most pedig jöjjön egy igazán klasszikus és isteni finom szilvalekváros recept:

Szilvalekvárral töltött tepertős papucs

(Az alábbi kép illusztráció)

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Gusto Delicate Tata (@gusto_tata) által megosztott bejegyzés

 

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt

• 1ek cukor

• 3dl joghurt

• 3dkg élesztő

• só

• bors

• 30dkg tepertőkrém

• 2db tojás

• 1üveg szilvalekvár

• fahéj

• porcukor

Elkészítése:

1. A lisztet egy tálba öntjük, hozzáadjuk a cukorral és egy evőkanál joghurttal felfuttatott élesztőt. A tetejére lisztet szórunk, 10 percig állni hagyjuk. Ezután hozzáadjuk a sót, a borsot, a darált tepertőt, egy tojást, a maradék joghurtot és összegyúrjuk.

2. A tésztát kinyújtjuk, négyzetekre vágjuk, majd megtöltjük lekvárral és az ellentétes széleit felhajtva papuccsá formáljuk. Ha túl híg a lekvár, egy tojás sárgáját belekeverhetünk, ettől jobban összesül.

3. A kifliket sütés előtt tojással megkenjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon addig sütjük, amíg a teteje szépen megpirul. Amikor kihűlt, fahéjas porcukorral megszórjuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!