Létrehozva: 2020.05.28.

Horvátország rendkívüli biztonságot ígér a nyárra

Déli szomszédunk május végétől már a magyar vendégeket is várja.

Szerző ÚTISÚGÓ

Az első külföldi vendégek már fel is keresték a Plitvicei-tavak Nemzeti Parkot és a dubrovniki városfalat. Horvátországnak érdeke, hogy újraindítsa a turizmust, de az is érdeke, hogy akik idejönnek, egészségesek maradjanak – mondta Davor Bozinovic belügyminiszter.

Kiemelte: a Horvátországba történő belépést követni fogják a járványügyi szakemberek.

Horvátország május végén megnyitja határait a szlovén, az osztrák, a szlovák, a cseh és a magyar állampolgárok előtt. További jó hír, hogy Horvátországban már megnyitottak a vendéglátóipari létesítmények és az éttermek, valamint a strandok, az uszodák, a nemzeti parkok és a természetvédelmi parkok, továbbá egyes turisztikai attrakciók is, mint például Dubrovnik várfala.

A horvát házigazdák mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban tudják az ide érkezőket.

Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter elmondta: május 27-ig elkészül az a mobiltelefonos alkalmazás, amely elősegíti a beutazások felgyorsítását. A turistáknak így nem kell majd várakozniuk a határokon, a formanyomtatványokat előre kitölthetik, és pár perc alatt beléphetnek az országba. A turisták angol nyelven megkapnak minden információt arról, hogyan viselkedjenek a szállodákban, strandokon és éttermekben.

A magyar vendégekre idén is számítanak

A kiváló horvátországi járványügyi helyzetnek köszönhetően a határok lassan, de biztosan megnyílnak azon turisták előtt, akik a horvát tengerparton szeretnék eltölteni nyaralásukat. Az országba mindazok beutazhatnak, akiknek ingatlanjuk vagy hajójuk van Horvátországban és akik a határátlépéskor megfelelő dokumentumokkal igazolják tulajdonjogukat, illetve beutazásukat gazdasági és egyéb üzleti érdek indokolja. Azok is beutazhatnak, akik érvényes szállás- vagy charterfoglalással rendelkeznek.

Szerző ÚTISÚGÓ

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!