Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.03.

Így tudod valóban betartani újévi fogadalmaidat

Sokan és sok dolgot fogadnak meg az új év során. De hogyan lehet ezeket megvalósítani?

Az új év kezdetén a legtöbb ember tart egy kis számvetést, és kitűz valamilyen célt maga elé. Idővel azonban könnyen le lehet téri erről az útról még akkor is, ha valóban komolyan gondoltuk. De mégis hogyan lehetne betartani, amit elhatároztunk?

Reális, de kihívást jelentő célok

Olyasmit jelölj ki, ami valóban elérhető, bár rejlik benne kihívás. Ha például fogyni szeretnél, akkor sokkal jobban jársz a havi 2 kiló mínusz kitűzésével, mint azzal, ha elhatározod, hogy tavaszra 3 ruhaméretet fogysz. Amiatt fontos ez leginkább, mert sokan a sikerélmény hiánya miatt szokták feladni, amit megfogadtak.

Ne legyen túl sok

Ember legyen a talpán, aki egyszerre tudja letenni a cigit, a cukros ételeket, edzőterembe járni, és hirtelen minden nap reggel 5-kor kelni a korábbi 7 óra helyett. Ha mindent egyszerre szeretnél, akkor szinte sokkot fog kapni az agyad, a lelked és a tested is, és rövid idő alatt pánikszerűen megálljt fog parancsolni. Lépésről-lépésre haladj inkább! Csak akkor kezdj bele az új feladatba, amikor már elérted ez előzőt. Miért kellene mindent egyszerre akarni? Rómát sem egyetlen nap alatt építették...

Konkrét, mérhető cél

Minél konkrétabban fogalmazol, annál könnyebb lesz tartani magadat hozzá. „Idén lefogyok”. „Idén egészségesebben élek”. Ezek szép gondolatok, csak éppen így nem tudod kontrollálni a folyamatot.Jobb, ha konkrétan eldöntöd, milyen tempóban – mennyit és mennyi idő alatt fogsz fogyni! Ha egészségesebben szeretnél élni, írd össze, milyen módon szeretnéd ezt elérni. Például hogy minden nap eszel zöldséget, és hetente két alkalommal sportolni fogsz. Minden egyes állomást kis sikerekként tudsz elkönyvelni, amikor pedig teljesíted őket, önmagad elismerése és dicsérete tovább fog tartani a kijelölt úton.

fotók:123rf

Kezdd, amikor készen állsz rá

Fölösleges görcsösen ragaszkodni egy dátumhoz. Miért lenne gond, ha január eleje helyett mondjuk március közepén fognál neki a diétának? Nyugodtan adj magadnak egy kis felkészülési időt a karácsonyi pihenés és a munkába állás időszaka után. Ha pedig úgy érzed, hogy a tél nagyon nem a te évszakod, akkor időzítsd későbbre a kezdést. Tavasszal viszont vágj bele valóban!

Akaraterő

Nagyon hasznos és fontos a motiváció, de a legfontosabb az akaraterő. Igazából szinte senki nem szeret reggel 1/2 6-kor kelni. Főleg nem azért, hogy még tornázzon egyet. De ha felkelsz és tornázol, mert rászántad magad, akkor isteni érzés lesz a büszkeség, amely utána eltölt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban