Létrehozva: 2019.12.08.

Így úszd meg időben a téli nagytakarítást!

Összeállítottuk a sorrendet, hogy segítsünk neked.

A karácsony előtti nagytakarítás majdnem annyira alapvetés a legtöbb családban, mint az ünnepi asztalon a halászlé. Igen ám, csakhogy rengeteg időt és energiát felemészt, szinte végeláthatatlannak tűnik, az ember pedig gyakran éppen a készülődéssel fárad ki annyira, hogy magát az ünnepet már talán élvezni sem tudja igazán.

Jó hír, hogy még éppen időben vagy a megfelelő időzítésekhez, mi pedig elkészítettünk neked egy kalendáriumot, melynek mentén sokkal áttekinthetőbben és célzottabban tudsz majd haladni, ez pedig még időt és töprengést is megspórol neked. Osszátok ki családod tagjaival egymás közt a feladatokat, és így már végképp jóval kényelmesebben és biztosabban tudtok majd eljutni a célig, vagyis a tiszta, rendezett és harmonikus környezetig!

Karácsony előtt 3 héttel

Essél túl ebben az időszakban azokon a feladatokon, melyekre az év során ritkábban kerül sor. Általában ezek azok a teendők, amelyek sok energiát felemésztenek, de szerencsére csak néhány havonta szükséges túlesni rajtuk. Ha hamar kezdesz neki, akkor még bőven marad regenerálódni is időd Szentestére. Hogy mik tartoznak ebbe a csoportba a takarítás fázisaiban? Mutatjuk:

- ablaktisztítás

- szőnyegtisztítás

- ülőgarnitúra és ágy alapos tisztítása

- szekrények belsejének kitakarítása.

Ezek a feladatok egy hétvégi napot igénybe vesznek ugyan, de ha jól osztjátok be egymás közt a teendőket, akkor délután második felére már a pihenés vár rátok, és nem kell foglalkoznod jövő évid mindezzel.

Karácsony előtt 2 héttel

Kerüljenek sorra azok az apróbb, de mégis ritkábban takarított területek, melyek nagy fáradtságot nem igényelnek, viszont sok pepecseléssel járnak.

- könyvek leporolása

- lámpabúrák áttörlése

- szekrényajtók, ajtókeretek, ajtók tisztítása

- hűtőszekrény kitakarítása

- sütő és tűzhely kitakarítása.

Tökéletes, ha ekkorra időzíted a felesleges holmik szelektálását, hiszen a takarítás utolsó fázisát megkönnyíted vele, ráadásul még éppen időben tudsz segíteni a megunt, vagy számodra már haszontalan holmik elajándékozásával néhány rászorulón, akinek nagy kincs mindez az ünnepre. Arról már nem is beszélve, hogy mind a lakásnak, mind a léleknek nagyon jót tesz, ha megválsz a felesleges dolgoktól.

Karácsony előtti utolsó hétvége

Jöjjön mindaz, ami egy rendszeres és alapos takarítás része. A porszívózás, mosdó- és fürdőkád tisztítás, a portörlés és összes hasonló művelet most az utolsó fázisként várja, hogy felgyúljanak néhány nap múlva a karácsonyi izzók.

fotók: youtube

És ha visszatekintesz, látni fogod, hogy így, lépésről-lépésre haladva már nem is volt olyan kizsigerelő és kilátástalan, hogy ragyogjon az otthonod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!