Létrehozva: 2018.09.24.

Ismét főszerepben a paprika!

Szakmai rendezvényen és fesztiválon "ünnepelték" a kedvenc hazai zöldségünket!

Szentes környékén az ősz első hetére nem csupán az iskolakezdés miatt figyeltek oda az emberek - nem bizony, hiszen ilyenkor kerül megrendezésre a híres Lecsófesztivál, mely már 17. alkalommal csábított több tízezer látogatót a paprika és paradicsom hazájába! A lecsó valóban ikonikusan szimbolizálja a térség erősségeit: helyi ízek/hozzávalók igazi keveréke!

300 bogrács, 3000 nevező, sok-sok program, és még annál is több érdeklődő - idén ismét nem lehetett panasz sem az első, szalonnasütős, sem a második, igazi lecsófőzős napra. A családi főzőcskézésnek indult esemény már három utcát tölt meg, három színpadon szól folyamatosan a zene, és helyi produkciókon át, igazi sztárvendégekig mindenki megfordul itt!

A HUNOR COOP ZRT. által szervezett Lecsófesztiválnak számos szponzora mellett, két kiemelkedő támogatója is van: A DélKerTÉSZ - a Délalföldi Kertészek Szövetkezete és legnagyobb beszállítója, az ÁRPÁD-AGRÁR ZRT. Mindkét szervezet nagy hagyományokkal rendelkezik, hosszú évtizedek alatt közreműködtek abban, hogy a helyi adottságokra épülő zöldségtermesztés szimbólumává váljon a városnak és országszerte sokan megismerjék azt. Minden évben a DélKerTÉSZ szolgáltatja a zöldségcsomagokat a résztvevők jobbnál-jobb lecsóihoz, emellett pedig saját csapatokkal is képviseltetik magukat.

Az ÁRPÁD székháza előtt most is több bográcsban rotyogott a saját készítésű különleges lecsó, melyet a jótékonysági kóstolójegyekkel a látogatók is megízlelhettek, a közös főzés élménye pedig most sem maradt el.

Hagyományőrzés, családias hangulat, finom ételek és italok 

- ezek a legfőbb hozzávalói egy hamisítatlan vidéki fesztiválnak, ám a hétvége más szempontból is különleges volt: pénteken került megrendezésre a szentesi Megyeházán a VII. Magyar Paprika Napja, melynek időzítése természetesen nem teljesen véletlen, stílusosan kapcsolódik a fesztivál kiemelt „szereplőjéhez”.

A helyszínen Ledó Ferenc, a DélKerTÉSZ ügyvezető elnöke válaszolt kérdéseinkre:

Az Önök által indított, mára országossá vált rendezvényről van szó, melyre idén már 300-an is regisztráltak. Mi volt az alapgondolata/célja ennek a kezdeményezésnek?

"Szerettük volna kihangsúlyozni, hogy az élelmiszerbiztonság szempontjából milyen lehetőségek, módszerek adottak ahhoz, hogy a fogyasztó bátran nyúljon a magyar paprikához. Mivel első három alkalommal Szentes volt a házigazda és a DélKerTÉSZ tagjai kiemelten képviselték magukat, így akkor már elsődleges szempont volt, hogy jó példával szolgáljunk és addig már olyan minőségbiztosítási és élelmiszerellenőrzési rendszerek álltak rendelkezésünkre, hogy bátran vállalhattuk a feladatot."

Mi a fő üzenete a Magyar Paprika Napjának?

"Elsősorban azt szerettük volna tudatosítani a termelői oldalon, hogy bár a minőségbiztosítás először plusz költségekkel jár, de hosszú távon így lehet sikeressé válni, értékesíteni, és megélni ebből a szakmából. Ezt kívánjuk országossá tenni, vándoreseménnyé válni, mely már az Alföldön megvalósult, és még tovább szeretnénk majd nyitni."

Kiknek szól leginkább?

"A kiállítóknak és a termelőknek is nagyon jók ezek a rendezvények. Az ország minden részéből érkeznek, és az az információ melyet ők egymás között kicserélnek, sokszor többet ér, mint egy-egy előadás. Az idei év is egy jó példa erre, időjárás szempontjából rendkívül végletes volt, így azt hiszem, van miről beszélgetniük, eszmecserét folytatniuk a résztvevőknek. Kiemelném még a munkaerővel kapcsolatos kérdésköröket, itt folyamatosak a kihívások és elvárások, így mindenki szívesen tanul új módszereket, korszerű megoldásokat. Hiszen ahol jobbak a munkakörülmények, oda az emberek is szívesebben mennek dolgozni, jobb szakértelemmel rendelkező alkalmazottak segítik a munkát és egy idő után nem minden csak a bérezésen múlik."

Paprika Napja után Lecsófesztivál. A helyszínen már zajlik a készülődés, melynek Önök szintén fontos szereplői. Hogyan kapcsolódik a két esemény, és pontosan mivel járul hozzá a DélKerTÉSZ a fesztivál sikeréhez?

"Amikor elindítottuk a Magyar Paprika Napja rendezvényt, és az időpontját kellett meghatározni, akkor az a gondolatom támadt, hogy mindig tartsuk a Lecsófesztivál előtti napon. Egyrészt a kapocs miatt is, másrészt pedig itt nagyon sok olyan vendégünk van, aki marad is a fesztivál idejére. Mióta a DélKerTÉSZ megalakult, azóta folyamatosan mi szállítjuk az alapanyagot a lecsóhoz - ez éves szinten körülbelül 15 mázsa paprika, 15 mázsa paradicsom, mely mindig el is fogy! Sőt, tagjaink, akik részesei különféle civil szervezeteknek, és velük is több bográcsban főznek, ők még hoznak is magukkal plusz mennyiséget, és ha ezt összeadjuk, akkor akár 25-25 mázsa paprika-paradicsom is terítékre kerülhet egy-egy fesztivál alkalmával."

 

Az eseményen/eseményeken az ÁRPDÁ-AGRÁR ZRT. is képviseltette magát, a paprika termesztés múltjáról-jövőjéről, lehetőségeiről pedig Dr. Csikai Miklóssal, a vállalat elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk:

"Szentesen, hála a bolgár kertészeknek, már 140-150 éves hagyománya van a friss, piacra szánt zöldségeknek, így a paprika termesztésnek is. Mi kései szakmai utódok, valamennyien az általuk megalapozott utakon járunk. A termelés ebben a térségben ezért folyamatosan növekszik és remélem, hogy növekedni fog a jövőben is. Ez egy napfényhez, termőtalajhoz, kiváló minőségű öntözővízhez és áldozatkész emberekhez kötött kultúra, ami itt mind adott ahhoz, hogy ez az ágazat tovább erősödjön."

A térség legnagyobb termelője az ÁRPÁD-AGRÁR ZRT. Lesz-e további bővülés, fejlesztés, ami akár a minőségi, akár a mennyiségi szempontokból is meghatározó szereppel bír?

"Mint minden más terméknél, ennél a kultúránál is ez versenyképességi kérdés. Európában sajnos csökkent az étkezési fehérpaprika fogyasztása, helyét más típusok vették át és élveznek ma előnyt. A változó fogyasztói étkezési szokásokon túl nagyon sok más tényező is befolyásolja, esetenként meghatározza versenyesélyeinket. Itt is igaz, hogy aki a piacon akar maradni, annak fejleszteni kell minden területen: szakmai, piaci ismeretben, technikai háttérben egyaránt. Ha nemzetközi szinten versenyképesek akarunk maradni az étkezési fehérpaprika területén is emelnünk kell az egységes árualapot és ezen belül valamennyi kertésznek az egységnyi hozamokat is. Elkerülhetetlen, hogy a következő évtized üvegház és nagy fóliaházas fejlesztéseinél ne ezek legyenek az alapok."

A kezdetek óta jelen van az ÁRPÁD a Lecsófesztiválon, mint a DélKerTÉSZ fő beszállítója. Miért van szükség arra, hogy ilyen módon is népszerűsítsük a paprikát és a paradicsomot, a lecsó alapanyagait?

"Az ÁRPÁD-AGRÁR ZRT. elődei, az Árpád Zöldségtermelő Szövetkezet, a szentesi részes kertészek, akik a bolgárkertészek nyomdokait követték, mind-mind nagyon sokat tettek le az asztalra, igazi alapokat hoztak létre ahhoz, hogy ebben a térségben fejlődjön ez a kultúra."

A forgatag elkezdődött, mindkét rendezvény hatalmas sikert aratott,

rengeteg résztvevő jelent meg a Paprika Napján, és sokat tanultak egymástól a termelők, hogy aztán közülük szép számmal „fogyasztóként” folytassák a paprika-paradicsom „tanulmányozását” a Lecsófesztiválon.

Pénteken Lagzi Lajcsi és Zoltán Erika már igazi teltházas koncertet adott - sőt, a kulisszák mögött mindketten elárulták, hogy egyik kedvenc ételük a lecsó. A szombat pedig minden korábbi látogatási rekordot megdöntött. A meglepetés vendégként érkező Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok, vízilabdázó nem győzött csodálkozni azon, hogy milyen nagyszabású rendezvénybe csöppent - elmondása szerint egyáltalán nem erre számított. 

Nagy Feró pedig letarolta a színpadot. A piros babos kendő jelképe lett ennek az alkalomnak, több ezer került kiosztásra, Feró pedig alig tudta elhagyni a helyszínt, úgy megrohamozták a fellelkesített rajongók. A hangulat tehát fantasztikus volt, ezernyi különböző lecsó recepttel találkozhattak megint a járókelők/lelkes kóstolók. Valóban a paprika és paradicsom ünnepe volt ez a hétvége.

Mészáros Zoltán, a fesztivál főszervezője és a HUNOR COOP ZRT. elnök-vezérigazgatója elégedetten értékelte a látottakat, és kitért a helyi termelőkkel való együttműködés fontosságára is:

"A kezdetektől partnerünk a DélKerTÉSZ a lecsófesztivál megvalósításában. Első szóra a legnagyobb támogató lett, hasonlóképpen gondolkoznak, mint mi, tagjaiknak hazánk, és hazai, helyi termékeink támogatása a legfontosabb. Õk is ugyan úgy büszkék erre a régióra, ezekre az adottságokra. Legönzetlenebb és legstabilabb partnereink a fesztiválon. Kiváló emberi kapcsolatok is fűznek hozzájuk, és sokan szintén azt vallják, ami a HUNOR COOP filozófiája is: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen!”. Széchenyi István híres idézete ezen a kicsinyből hatalmassá növekedett fesztiválon is beigazolódik. Együtt értük el mindezt, ez a térség és a helyi emberek, csapatok-szervezetek közös sikere!"

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban