Létrehozva: 2017.04.19.

Ismét változik a Messenger - mutatjuk, mi mindenben!

Több újdonság is érkezik.

Szinte már nem is chatprogram - a Messengerbe több újítás is érkezik.

Ismét konferenciát tartott a Facebook, amelyen számos újdonságot be is jelentett. A megavállalat azt sem titkolta, hogy a közösségi oldalán már több mint hatvanmillió cégnek van saját profilja, és közülük közel ötvenmillióval már a Messengeren közvetlenül fel lehet venni a kapcsolatot.

Mark Zuckerberg többek között ezzel is indokolta, hogy ismét több ponton belenyúltak a Messengerbe.

Új funkció az úgynevezett Discover, amely egyelőre csak Amerikában elérhető. Ennek a segítségével a cégek között lehet keresgélni - a legnépszerűbbek mellett pedig tematikusan is szűkíthetjük a lehetőségeket.

Jelentősebb szerepet kapnak a QR-kódok is. A telefon kamerájával ezeket beolvasva ezentúl konkrét információkat kaphatunk egy-egy eseményről - legyen az sport, koncert, fesztivál, színház, vagy bármi más.

Érkezik egy "üzleti" bővítmény is, amelynek a segítségével már csoportos beszélgetéseket is folytathatunk majd a cégekkel, és megoszthatunk velük multimédiás tartalmakat.

Sokat alakítottak a Messenger digitális asszisztensén, az M-en is, így sokkal hatékonyabban tud majd segíteni minket a jövőben. Sőt, az egymás elleni játékok menete is egyszerűsödik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!