Létrehozva: 2016.09.25.

A macskád ölelgetése az életedbe kerülhet

Sokkal gyakoribb egy macskák terjesztette bakteriális fertõzés, mint korábban gondolták. Csókolgatni szigorúan tilos!

Szakértők arra figyelmeztetik a macskatartókat, hogy kedvencük babusgatása beteggé teheti őket, sőt, még ennél rosszabbul is járhatnak.

Egy amerikai tanulmány szerint, amelyet a brit Mirror ismertet, a macskák ölelgetésével bakteriális fertőzésnek tehetjük ki magunkat. Ez lázzal, bőrkiütéssel, szélsőséges esetben pedig halállal is járhat. Az úgynevezett macskakarmolási betegség sokkal gyakrabban előfordul, mint korábban gondolták.

A kórokozó fertőzött macska karmolásával vagy harapásával hatolhat be a szervezetbe, de elég csak játszani a jószággal, és utána kézmosás nélkül a szánkhoz érni. Még nagyobb a fertőzés esélye, ha bolhás a macskánk. A szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy leginkább az 5-9 év közötti gyerekek vannak kitéve a veszélynek.

A megelőzéshez elég annyi, hogy kezet kell mosni a macskával való játék után, és bármilyen aranyos is, nem szabad csókot adni neki.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KEDVENC

10-ből 9 ember nem tudja, mire kell figyelni, ha kutyát tart a lakásban. Te ismered az összeset?

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!