Létrehozva: 2020.10.08.

TikTok videóban tarolta le a netet a mérges szobakutya, ilyet még nem láttál

Nem csoda, hogy több millióan kattantak rá a videóra: a harci ebnek kicsit se nevezhető kedvenc olyan indulatosan fejezte ki nemtetszését a vacsorájával kapcsolatban, hogy egy embernek is becsületére válna.

A gazdik olykor-olykor meg szokták viccelni a kutyáikat, amiket az ebek általában nem vesznek jó néven; na de olyat elég ritkán lehet látni, hogy dühükben földhöz vágják a tálkájukat. Ez a pomerániai törpespicc márpedig szó szerint ezt tette: így mutatta meg a gazdájának, hogy vele aztán ne szórakozzon senki!

Fotó: Pexels.com (Képünk illusztráció!)

A thaiföldi TikTok felhasználó, Janeiza úgy döntött, megtréfálja Pao nevű szobacirkálóját vacsoraosztásnál: ahogy egyébként is szokta, kimérte a tápot, majd a javát visszaöntötte, és csak két szemet hagyott a mérőpohárban. Amit aztán szépen elhelyezett hű állata etetőtáljában. A kutya néhány másodpercig úgy bűvölte a tálat, mint aki vár valamit – aztán rájött, hogy mára ennyit szánt neki a gazdi. A reakciója pedig eszméletlen:

A videót már több, mint hárommillióan látták, és több tízezer kommentelő egyezett meg abban, hogy nem bírták röhögés nélkül végignézni…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-