Létrehozva: 2021.01.14.

Kiderült, hol van Magyarország legnagyobb vakcinája

Hetek óta a vakcina körül forog az életünk, nem csoda, hogy a legképtelenebb szituációkban is hajlamos erre gondolni az ember. Igaz, a méret kérdése eddig nem merült fel, de most ez is megtörtént, méghozzá nem várt formában…

2 km hosszú, vakcina alakú futóútvonalat teljesített egy Heves megyei hobbifutó Gyöngyös közelében, a szántóföldön. Mivel a vakcinafutás teljes hossza 2 km, maga a vakcinaábra ennél valamivel kisebb, becsléseink szerint 600-700 méteres lehet – de azért még így is hatalmasnak tűnik a Google-térképen. Nagyobb méretű magyar vakcináról pedig nincs tudomásunk.

Fotó: Holló Mariann

 

Holló Mariann rengeteget sportol, futás és kerékpározás közben pedig GPS segítségével mindig rögzíti a bejárt távot. Innen jött az ötlet, hogy előre megtervezze az útvonalakat, majd a nyomkövető által készült ábrákat folyamatosan feltöltse a Facebook-oldalára.

A különleges, vakcina alakú GPS-futáshoz egy munkahelyi kolléga adta az ötletet, miután Mariann korábban számos izgalmas ábrát: elefántot, malacot, több kutyát és dinoszauruszt is lefutott már.

 

Ezt a futást kicsit korábbra tervezte, de mint lapunknak elárulta, eddig nem voltak igazán kedvezők az időjárási körülmények. Sokat esett az eső, nedves volt a talaj, most viszont szépen átfagyott. Hogy az ábra formája sikerüljön, rózsaszín kendőt kötött egy leszúrt botra, a lengedező textil segítette a tájékozódást. A futás ideje alatt kellemetlen hideg volt, fújt a szél, és többször bukkantak fel őzek.

A vakcina-ábra végül szép nagy lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!