Létrehozva: 2022.01.14.

„Könnymentes” hagymát dobtak piacra, nincs több sírás aprítás közben

Több évtizeden át tartó fajnemesítés eredményét lehet mostantól megvásárolni.

Szerző Gaál József

Szerte az Egyesült Királyságban elérhetővé tette kínálatában az úgynevezett „könnymentes” hagymát egy brit kiskereskedelmi üzletlánc, amely úgy reklámozza a zöldséget, mint „világmegváltó újítás a sírós szakácsok számára” - írja a Guardian online kiadása.

A könnymentes hagyma nemesítéséért folytatott verseny hosszú ideje tart, nagyjából az ezredforduló óta próbálkoznak ezzel a tudósok világszerte. A most piacra dobott fajtát eredetileg a német Bayer agrárvegyipari óriáscég fejlesztette ki, de ma már a BASF nevű, szintén német vegyipari vállalat forgalmazza és termeli, amely megvásárolta konkurens cég vetőmag- és növénytermesztési üzletágának egy részét. A vállalat tájékoztatása szerint a hagyma nem génszerkesztésnek, hanem a kevésbé csípős hagymafajták több évtizeden át tartó keresztezésének az eredménye.

Neve ellenére azonban a könnymentes hagymától is könnyen elsírhatja magát az ember, az árát ugyanis igencsak magasra sikerült belőni. Három darabos kiszerelésben árulják 1,5 fontos áron, azaz átszámítva körülbelül 650 forintért. Összehasonlításképp ez nagyjából háromszor akkora összeg, mint a normál vöröshagyma ára három darabra vetítve.

Hagymavágás közben egyébként egy meglehetősen bonyolult biokémiai folyamat következtében kezdünk el sírni: a hagyma húsa tele van könnyelválasztást serkentő (lachrymatory faktor synthase) enzimekkel, ami közvetett módon váltja ki a sírást. Ez az enzim a hagyma aminosavjaival lép először reakcióba, majd szulfinsavvá alakul. Ez a vegyület spontán úgynevezett syn propanethial S-oxiddá változhat, mely a levegőbe kerül. Mikor ez az anyag a szemet eléri, a szaruhártya idegeit ingerelve működésbe hozza a könnymirigyeket. Ezután kezdünk el sírni.

Bár a gyártó nem hozta nyilvánosságra, hogy a könnymentes hagyma biokémiai összetétele miben tér el a hagyományos változatétól, vélhetően a benne található könnyelválasztást serkentő enzimek aránya rendkívül alacsony.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban