Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.04.

Különdíjat kapott a dunaharaszti Karl cukrászda mestere a fagylaltkészítés Formula 1-es versenyén

Karl Zsolt elmondta, hogy karrierjének legnagyobb elismeréseként tekint a Bolognában kapott különdíjra, hiszen a szervezõk Európa 160 fagylaltozójából választották ki a selejtezõn felsorakozott 20 fõs mezõnyt.

Az értékelésben a rangsort azonban nem csak a 4 fős szakmai zsűri pontszámai határozták meg, ugyanis gasztrobloggerek és újságírók, valamint a laikus közönség is ítésze volt az eseménynek. Ennek tükrében számít igazán kimagaslónak a szakmai zsűri különdíja a Karl cukrászat alapító mestere szerint.

A fagylaltséf bemutatásáról és benzingőzős megszállottságáról korábbi cikkeinkben olvashatnak, most azonban egy különleges esemény és az ott elért eredmény adott apropót az újabb beszélgetéshez. Az előzmények igencsak azt sugallják, hogy ha az égiek úgy gondolják, hogy valakinek ott a helye a „leg”-ek versenyén, annak semmi sem szabhat gátat. Még az sem, hogy interjúalanyom az áprilisban megrendezett Gelato World Tour European Challenge magyarországi fordulóját az elsődleges összesítés alapján „csupán” a harmadik hellyel zárta, ergo 6 ponttal lemaradva a második helyezettől, nem jutott tovább a július végi megmérettetésére.

A hazai mezőnyt bírálók azonban később diszkvalifikálták a második helyezettet, ezáltal módosult a végeredmény és a továbbjutás lehetősége is Zsoltot illette egy csapásra. Annak ellenére, hogy a szerénységéről és szakmai alázatáról híres szakember a bronzérmet is olyan eredményként könyvelte, melyről korábban nem is álmodott, ezúttal tényleg nem tudta szavakba önteni a jóleső elismerés okozta érzéseit.

„Már a 18 oldalas jelentkezési dokumentumból is látható volt, hogy nagyon szigorú szabályok szerint zajlik a nevezés, a helyszínen pedig még inkább érezhető volt, hogy fegyelmezetten és hiba nélkül lehet csak versenyben maradni” – idézte fel a dunaharaszti cukrászmester a verseny izgalmait. „Nevezéskor meg kellett adni a pontos receptet, a technológiát, valamint a kizárólag természetes eredetű alapanyagok forrásáról is referálni kellett. Rendkívül erős volt a mezőny, nagyon jó fagylaltkreációk készültek. Ezt jelzi az is, hogy az eredeti szabályok szerinti két továbbjutó helyett végül három versenyző kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a fagylaltkészítés szeptemberi világbajnokságán.

Csak remélni merem, hogy versenyen elvárt magas minőségi követelmények a hazai vendéglátásban is egyre nagyobb fontossággal bírnak majd.  A hazai fagylaltkészítésben ugyanis 90 százalék feletti az előre gyártott, nem természetes eredetű alapanyagok felhasználása, amelyek népszerűségéhez hozzájárul, hogy így olcsóbban, kisebb munka- és szakértelemigény mellett lehet fagylaltot gyártani” – nyilatkozta a szakember, aki elkötelezett híve a természetes alapanyagoknak nemcsak a fagylaltok, hanem a cukrászsütemények készítésénél is.

Az epres-málnás mascarponés fagylaltjával különdíjat szerzett Karl Zsolt hozzátette, hogy a versenyen az értékelésben a zsűri 50 százalékos súllyal vette figyelembe az ízt és az állagot, 30 százalékban a dekorációt, 20 százalékban pedig a termék innovatív mivoltát és külalakját. „A versenyre kijutás már önmagában is nagy elismerés számomra, a különdíjjal pedig a szakmai zsűri a különleges receptúrám és az ízhatás tökéletes összhangját ismerte el” – zárta gondolatait a dunaharaszti Karl cukrászat tulajdonosa.

2013 óta már több mint 2000 cukrász mérette meg magát és különleges fagylaltjait a Gelato World Tour-on, amelyet világszerte a fagylaltkészítés Formula 1-es versenyeként tartanak számon. A verseny világszínvonalát jól mutatja, hogy az elmúlt 5 év során 4 kontinens 12 városa adott otthont a selejtezőknek. Németországban több, mint 60 mester mérte össze tudását 2017-ben, viszont a taljánok minden évben kitesznek magukért, az elmúlt két év során több, mint 55 állomáson szerveztek versenyt a fagylalt készítők legjobbjainak. A verseny főszervezője az olaszországi Carpigiani Gelato University, mely küldetésének tekinti, hogy minél szélesebb körben megismerjék és értékeljék a valódi, minőségi fagylaltot. Az igazi gelatót, a valódi olasz típusú fagylaltot - amely nem összekeverendő a jégkrémmel - a minőségi alapanyagok, az elkészítés módja, a fogyasztási hőmérséklet, az értékes tápanyagok, kevesebb kalória és nem utolsósorban a finomabb íz emeli a „mezei” jégkrémek fölé.

A tavasszal megrendezett budapesti fordulóból három magyar versenyző jutott a 2017. július 24-25-i európai megmérettetésre, melynek Bolognában a Carpigiani Gelato University fő kampusza adott otthont. Belgium, Hollandia, Horvátország, Csehország, Magyarország Szlovénia, Görögország és Lengyelország cukrászai szálltak ringbe, összesen húszan. Bár a győztes fagylalt a holland Erik Kuiper Mézes-joghurt kreációja lett málnával és dióval, a négytagú szakmai zsűri különdíját viszont Karl Zsolt „Berry Dream” fagylaltja kapta.

A szakma legrangosabb bajnokságának döntőjére 2017. szeptember 8-10-én Riminiben kerül sor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban