Létrehozva: 2021.01.01.

Látsz ilyen vonalat a tenyereden? Meghozza a szerencsédet 2021-ben!

Nézd meg a tenyered, és tudd meg, siker vár-e rád!

Minden bizonnyal hallottál már róla, hogy rengeteg dolgot elárul egy ember tenyere. Egyesek szerint a teljes jövőd, akár annak apró részletei is kiolvashatók belőle. Nézd meg velünk, hogy vajon mennyire vagy szerencsés! Azokat a vonalakat mutatjuk ugyanis most meg neked, melyek kifejezetten erről árulkodnak.

Ha ilyen egyenes, tenyered közepén kirajzolódó sorsvonallal rendelkezel, az meglehetősen ritka, egyben pedig szerencsét is jelez. Elsősorban karriered és pénzügyeid terén jelent sikereket, de azt is mutatja, hogy könnyen tudsz ellenségeidből barátot formálni.

Ha a rajzzal megegyező formájú vonás látható tenyereden, akkor elsősorban a magánéletedben vagy szerencsés, családi és emberi kapcsolataid is kedvezően alakulnak, de emellett ráadásul még arra is esélyed van, hogy nagyobb összeget nyerjél.

Leginkább különleges helyzetben pedig akkor vagy, ha az elsőként mutatott, egyenes sorsvonal duplán látszik! Amennyiben tenyered közepén két, tisztán látható, egyenes vonal egymással párhuzamosan halad, akkor szinte minden valóra válik, amit csak szeretnél. Ez ugyanis az jelenti, hogy egyaránt vár rád sok és nagy szerencse mind a munkában, mind a magánélet területén!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!