Létrehozva: 2020.02.10.

Már halálos áldozata is van a tomboló szélviharnak

Egy ember meghalt, több mint egytucatnyi megsérült, és mintegy 280 ezer háztartás áram nélkül maradt Csehországban az országon hétfőn átvonuló és kiadós esővel kísért szélvihar következtében – jelentette hétfőn kora este a cseh közszolgálati rádió.

Az áldozat egy balesetben halt meg a nyugat-csehországi Sokolov város közelében. „Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy a fa dőlt-e az autóra, vagy az autó rohant-e neki az úttestre dőlt fának” – jegyezte meg Katerina Krejcí rendőrségi szóvivő a Twitteren. Hozzátette, hogy a kocsiban utazó másik személy, egy nő súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházban ápolják.

A heves szélviharnak eddig legalább 14 sérültje van, és komoly anyagi károk keletkeztek. A kidőlt fák több helyen – Prágában, Prachaticében, Ceské Budejovicében – parkoló gépkocsikra estek, a vihar néhány épület tetőszerkezetét is megrongálta. A CT 24 cseh közszolgálati hírtelevízió a biztosítókra hivatkozva azt közölte, hogy a délutáni órákig a lakossági bejelentések alapján az anyagi kár már több tízmillió koronára tehető.

Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki.

Rendőrségi jelentések szerint a cseh autópályák teljes hosszukban mindenütt járhatóak.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Hétfő délután 15 órakor országszerte mintegy 280 ezer háztartás volt áram nélkül, a kora reggeli órákban ez a szám még százezer volt.

Sona Holingerová, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) szóvivője azt közölte, hogy a nap folyamán a reggeli órákhoz képest megduplázódott, több mint 300-ra emelkedett a legfőbb magas feszültségű vezetékeken keletkezett károk száma. „Elsősorban a legfőbb magas feszültségű vezetékeket állítjuk helyre. Ez azonban időigényes” – nyilatkozott Holingerová a közrádióban.

A legnagyobb nehézségek a Prága körüli Közép-csehországi régióban vannak, ahol kora reggel 37 ezer háztartásban nem volt villany – jelentette a CEZ. A nyugat-csehországi Karlovy Vary környékén 21 ezer, Pilsen (Plzen) környékén pedig több mint 15 ezer háztartás nélkülözi az áramot. A déli órákban a szélvihar a morva régiókat is elérte, s több tízezer háztartásban nincs villany. A széllökések sebessége helyenként meghaladta az óránkénti száz kilométert. A cseh-lengyel határon fekvő Óriás-hegység (Krkonose) legmagasabb, Snezka nevű csúcsán pedig rekordnak számító 180 kilométer/óra szélsebességet mértek – mondta Teodor Marjan meteorológus a közszolgálati Cseh Rádióban.

Prágában és Liberecben a szélvihar miatt hétfőn zárva tartott az állatkert.

A dél-morvaországi Uherské Hradiste mellett a heves szélvihar felborított egy kamiont, minek következtében több órára le kellett zárni a Szlovákia felé vezető E50-es főutat, ami komoly közlekedési káoszt okozott.

A Cseh Hidrometeorológiai Intézet felhívta a lakosság figyelmét, hogy kedd délig újabb szélviharokra – 70-110 kilométeres óránkénti sebességűekre – lehet számítani, ezért mindenkit óvatosságra intett, és országszerte a legmagasabb fokú készültséget rendelték el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban