Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.07.

A koronavírus alattomos mellékhatására derült nemrégiben fény, ez most feladja a leckét

A koronavírus nem csak a fizikai egészségünkre hat: a járvány lelki hatásai éppen ilyen jelentősek. Ráadásul ezek még hosszú ideig velünk maradnak, akkor is, amikor a járványhelyzet már lecsengett. De vajon mire kell számítanunk?

Szerző Horváth Gabi

A bizonytalanság, ami a mostani helyzettel együtt jár, mindenkiben szorongást kelt. Épp ezért a lelki egészségünk épp annyira kockán forog a járványhelyzetben, mint a testi. Bár az ezzel való megküzdésre mindenkinek mások az eszközei, a szituáció mindenkire hat.

Fotó: Pixabay.com

A trauma megbetegíthet

Ez a járvány számos embernek traumatikus élmény, még akkor is, ha magát a betegséget nem kapta el. Van, aki az első vonalban dolgozik az egészségügyben, más elveszítette a munkáját és a létbizonytalansággal néz szembe, megint másoknak pedig az egész évi terveit hiúsította meg a járvány. Ráadásul sokan nagyon félnek a betegségtől, ami szintén hosszan tartó szorongást válthat ki. Van, akinek a kötelező távolságtartás, az emberi kapcsolatok átalakulása okoz traumát. Ez pedig akár hosszú távú szomorúságban, szorongásban, depressziós tünetekben is a felszínre törhet.

Fotó: Pixabay.com

Van, aki a külvilágtól fél

Még azoknál is felléphet az újranyitástól való félelem, akik eddig alig várták, hogy kimehessenek. Hiszen nem tudhatjuk, hogy a lazító intézkedések nem hozzák-e a járvány újbóli fellángolását. Van, akinél ez a helyzet egészen az agorafóbiás tünetekig fokozódhat: az ebben a kórképben szenvedők félnek elhagyni az otthonukat vágy más biztonságok helyet, és a nyílt, közös használatú terek akár pánikrohamot is kiválthatnak náluk. Bár az otthonülő életmód sokak számára teljesen új volt, viszonylag hamar alkalmazkodtunk ehhez az új élethez – most pedig vissza kellene állni a korábbi életmódunkra, úgy, hogy egyelőre nem tudhatjuk, tényleg vége-e a járványnak.

A kapcsolatok hiánya depresszióhoz vezethet

Az, hogy ebben az időszakban a kapcsolattartás leginkább a virtuális világba szorult vissza, arra is hatással van, mennyi támogatást kaphatunk a hozzánk közel állóktól. A kapcsolatok hiánya pedig sok ember lelki egészségére rossz hatással van. A magány számos betegség, például a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is megnövelheti, de a depresszió és gyakoribbá válhat miatta. Épp ezért ezekben az időkben még fontosabb a rendszeres kapcsolattartás, még ha csak virtuálisan is.

Fotó: Pixabay.com

A gyerekekre is hatással van a helyzet

Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyerekek rugalmasan alkalmazkodnak a helyzethez, rájuk sem hatástalan a járvány. Nekik is hiányoznak a társaik, van, aki kimarad a digitális oktatásból, és van, aki az erőszakossá, feszültté váló otthoni légkörtől szenved. Épp ezért nem csoda, ha mostanában több a gond velük, bújósabbakká válnak, vagy olyan magatartásformákat vesznek fel, amelyeket elvileg már kinőttek – például az óvodás újra bepisil.

Fotó: Pixabay.com

Ne hagyd, hogy elborítson!

Ha úgy érzed, erőt vesz rajtad a szorongás, semmiképp ne tartsd magadban, beszélj róla legalább a közvetlen környezeteddel. Tartsd a fókuszt azon, amit irányíthatsz, például a nagyon közeli jövőre, a következő napra, hétre vonatkozó terveiden, és azon, hogy egyszer vége lesz ennek az egésznek. Így nem a bizonytalanságra koncentrálsz. A napi rutin kiépítése is fontos. Tartsd a kapcsolatot a családdal, a barátokkal – ha csak virtuálisan is. Ha pedig úgy érzed, hogy te, vagy valaki a környezetedben nem bír a lelki mélyponttal, feltétlenül kérj segítséget, például hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06-80/820-111-es telefonszámot!

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg