Létrehozva: 2022.01.11.

A közönséges megfázás is védelmet nyújthat a koronavírus ellen

Meghökkentő, mire jöttek rá a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban a világ egyik legnevesebb tudományegyetemén.

Egy hétfőn publikált átfogó tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a közönséges megfázás által kiváltott immunválasz bizonyos mértékben védelmet nyújt a Covid-19-el szemben is. A kutatás szerint, amit az Imperial College London tudományegyetem vezető virológusai jegyeznek, a nátha által generált T-sejtek képesek felvenni a küzdelmet a koronavírussal szemben is, megakadályozva ezzel, hogy a kórokozó megbetegedést okozzon a gazdaszervezetben – írja a BBC.

A vizsgálat 2020 szeptemberében kezdődött, amikor brit állampolgárok döntő többsége még nem fertőződött meg a koronavírussal. Ekkor a kutatók 52 személy vérmintáiban vizsgálták a keresztreaktív T-sejtek szintjét a nátha elkapása után, és azt találták, hogy 26 személy, bár nem fertőződött meg koronavírussal, sokkal magasabb volt a T-sejt-szintjük, mint azoknak, akiknek pozitív lett a koronavírus tesztje. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy náthán átesett személyek jobb esélyekkel vették fel a küzdelmet a koronavírussal szemben.

A T-limfociták, azaz más néven a T-sejtek a fehérvérsejtek egyik alcsoportja, amely központi szerepet játszik a sejtes immunválasz működésében. Nevük onnan származik, hogy a csecsemőmirigyben (tímuszban) válnak éretté. Ezek a speciális fehérvérsejtek felismerik és elpusztítják a vérben lévő vírusokat. Ez a fajta védettség tovább tart, mint amit a vérben keringő ellenanyag ad.

„Tanulmányunk az eddigi legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy a közönséges nátha által indukált T-sejtek védő szerepet játszanak a SARS-CoV-2 fertőzéssel szemben”

- fogalmazott a Ajit Lalvani professzor, a tanulmány vezető szerzője, aki azt is hozzátette, hogy ezek a T-sejtek a koronavíruson belüli fehérjék, nem pedig a burkán található tüskefehérjék megtámadásával nyújtanak védelmet.

(A fotó illusztráció,Pixabay.com)

A tanulmány készítői abban bíznak, hogy a kapott eredmények nagyban hozzájárulhatnak majd az úgynevezett második generációs vakcinák kifejlesztéséhez, ugyanis T-sejtekkel sokkal hatékonyabban lenne védekezni a Coviddal szemben, mivel a jelenlegi oltások kizárólag a tüskefehérjék ellen váltanak ki immunvédelmet (ellenanyag formájában), tehát a vírus mutálódásával fokozatosan elavulnak.

“Ezzel szemben az általunk azonosított védő T-sejtek által megcélzott belső fehérjék sokkal kevésbé mutálódnak. Következésképpen ezek a különböző variánsok, köztük az omikron, nagymértékben konzerváltak. Az ezeket a konzervált, belső fehérjéket tartalmazó új vakcinák ezért széleskörűen védő T-sejtválaszt hoznak létre, amely védelmet nyújthat a jelenlegi és jövőbeli koronavírusok ellen”

- tette hozzá dr. Rhia Kundu, a tanulmány másik vezető szerzője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel