Létrehozva: 2021.06.20.

A portugál fővárosban a fertőzöttek több mint hatvan százalékánál a delta vírusvariánst mutatták ki

A hét végére vesztegzár alá helyezett Lisszabonban a koronavírussal fertőzöttek több mint hatvan százalékánál az elsőként Indiában felfedezett, úgynevezett delta vírusvariánst mutatták ki – közölte vasárnap a Público című helyi lap a portugál egészségügyi hatóságra (Insa) hivatkozva.

A portugál fővárost a delta mutáció aggasztó terjedése miatt péntek délutántól hétfő reggelig lezárták. Ez idő alatt a helyi lakosok csakis nyomós indokkal hagyhatják el Lisszabon térségét, és a beutazás is csupán kivételes esetben engedélyezett.

A portugál hatóságok várhatóan hamarosan döntést hoznak arról, hogy a vesztegzárat megismétlik-e a jövő hét végén.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint Portugáliában az elmúlt két hétben százezer lakosra átlagosan kilencven koronavírus-fertőzött jutott.

A delta variánst főleg a fővárosban és környékén mutatták ki, míg az ország északi felében az elsőként Nagy-Britanniából jelentett alfa mutáció a domináns, és az ottani esetek mintegy nyolcvan százalékáért felelős.

Portugáliában a negyedik egymást követő napon több mint ezer fertőzöttet mutattak ki. Ugyanakkor a tízmillió lakosú ország lakosságának nagyjából negyedét már immunizálták.

Az elmúlt napokban a kórházi ápolásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma is enyhén növekedett, ugyanakkor nem volt észrevehető emelkedés a halálos áldozatok számában.

A járvány kitörése óta Portugáliában 864 109 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 17 062-en hunytak el a vírus okozta kór szövődményeiben.

Fotó: Science Photo Library

Korábban a köhögést, a lázat, valamint az ízlelés- és szaglásvesztést emelték ki a koronavírus-fertőzés legjellemzőbb tüneteiként, azonban a Deltára, úgy tűnik, ez nem feltétlenül igaz.

Az Indiában felfedezett Delta előtti variánsok esetében nemigen változott az, milyen tüneteket tapasztalnak azok, akik megfertőződtek: fáradékonyság, izomfájdalom, orrdugulás vagy orrfolyás, hányinger, hasmenés és émelygés egészíttették ki a jellemező tüneteket. Szakértők szerint ugyanakkor a Delta másféle tünetekkel jár, írja az NBC News.

A betegek más észlelnek

Tim Spector, a londoni King's College genetikai epidemiológia professzora egy Zoe Covid Symptom nevet viselő, folyamatban lévő brit kutatást vezet, amely lehetővé teszi a lakosság számára, hogy koronavírusos tüneteiket egy alkalmazásban osszák meg a kutatókkal, akik ezután elemzik az adatokat. „A koronavírus most másképp viselkedik.

Inkább hasonlít egy csúnya megfázásra a fiatalabb populációban, így az emberek nem veszik észre, hogy megbetegedtek,

mert a tünetek változása nem derült ki a kormányzati információkból. Május eleje óta figyeljük az alkalmazás felhasználói körében a legfontosabb tüneteket, és ezek nem ugyanazok, mint korábban. Az első számú tünet a fejfájás, majd ezt követi a torokfájás, az orrfolyás és a láz. A hagyományosabb tünetek, mint a köhögés és a szaglás elvesztése most sokkal ritkábbak” – mondta a szakember.

Fiatalabbak kapják el

Nagy-Britanniában a friss megbetegedések nagy részéért már a Delta felel, leginkább a fiatalok és az oltatlanok betegednek meg, melynek következtében ezekben a csoportokban nő a hospitalizáció aránya. A britek abban reménykednek, hogy a négy héttel kitolt országnyitás idejére sikerül olyan lépéselőnybe kerülni az addig beadott vakcinaadagoknak köszönhetően, hogy annak a járványgörbére is hatása lehessen. Az országban használt Pfizer és AstraZeneca oltások két adagja nagy védelmet ad a kórházi kezelést igénylő súlyosságú megbetegedéssel szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel