Létrehozva: 2020.10.20.

Egyes szájvizek képesek lehetnek a koronavírus hatástalanítására

Egyes szájon át szedhető antiszeptikumok és szájvizek képesek lehetnek hatástalanítani az új-koronavírust az amerikai Penn State Orvostudományi Főiskola kutatása szerint.

A laboratóriumi körülmények között végzett kísérletek eredményei azt jelzik, hogy egyes ilyen fertőzés ellenes, a kórokozókat megölő és szaporodásukat gátló termékek hasznosak lehetnek a vírusterheltség csökkentésében a szájban a megfertőződés után és segíthetnek csökkenteni a Covid-19-betegséget okozó SARS-CoV-2-fertőzés terjedését – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.

A Craig Meyers mikrobiológus, immunológus és szülész-nőgyógyász professzor vezette kutatócsoport számos száj- és orr-garatöblítőt tesztelt laboratóriumban, hogy kiderítse, képesek-e hatástalanítani az újkoronavírust.

A teszteltek között voltak babasamponok egy százalékos oldatai, egy orröblítő, peroxid alapú torokfájás elleni öblítők és szájvizek. A kutatók azt találták, hogy több ilyen orr- és szájöblítő képes az emberi koronavírus semlegesítésére, ami azt feltételezi, hogy ezen termékek képesek lehetnek csökkenteni a Covid-19-betegek által átadható vírusmennyiséget.

„Miközben várunk a vakcina kifejlesztésére, szükség van a fertőzés átadásának csökkentését célzó módszerekre. Az általunk vizsgált termékek már elérhetők és gyakran az emberek napi rutinjának részévé váltak” – idézte az intézmény közleménye a professzort.

A Journal of Medical Virology című folyóiratban bemutatott kutatási eredményekből kiderült, hogy az egyszázalékos babasampon-oldatok, amelyeket az orvosok gyakran használnak az üregek öblítésére 99,9 százaléknál nagyobb arányban hatástalanították a koronavírust két perccel az után, hogy azzal érintkeztek. Több szájvíz és toroköblítő szintén hatékony volt a fertőzőképes vírus hatástalanítására. Több 99,9 százaléknál nagyobb arányban semlegesítette a vírust 30 másodperccel az után, hogy kapcsolatba került vele.

Meyers professzor szerint az eredményeik ígéretesek, és a következő lépésük az lesz, hogy klinikai teszteket végezzenek, hogy felbecsüljék hatékonyságukat Covid-19-betegek fertőzőképességének csökkentésében. Ha ezek az oldatuk csupán 50 százalékkal csökkenthetik a fertőzés átadását, már az is nagy eredmény – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel