Létrehozva: 2015.06.04.

Életveszélyes lehet a HPV-oltás? Mellékhatásokkal küzdenek a tinilányok!

Több, mint tízezer kislány betegedhetett meg a rákmegelõzésre szolgáló HVP-elleni oltás következményeként.

A Magyarországon is használt oltóanyagtól az angol felmérések szerint az utóbbi években összesen 8228-an betegedtek meg. A bejelentett esetek közül több mint 2000 eset volt komoly,

azaz ennyien szorultak a védőoltás miatt kórházi kezelésre!

Az aggódó anyák közül többen arról számoltak be, hogy a korábban makkegészséges kislányuk görcsölni kezdett, borszasztó fáradékony lett, sőt, akár tolószékbe is került az injekció után.

Néhányan azonnal betegek lettek, mások csak hetekkel a védőoltás beadása után vették észre magukon a tüneteket.

A japán egészségügyi minisztérium már vissza is vonta a HPV-elleni oltás ajánlását. Ugyanakkor az angol egészségügyi szervezetek igyekeznek mindenkit megnyugtatni: az Egyesült Királyságban eddig több, mint 8 millió embert oltottak be, és a mellékhatások arányai szerintük nem kimagaslóak.

Továbbra is arra buzdítanak mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, mert a HPV-vírus okozta méhnyakrák sokkal durvább betegségeket és tüneteket idéz elő, mint az oltás lehetséges mellékhatásai.

Mi a HPV?

A Humán papillomavírus nevének rövidítése. Több száz fajtája van, ezek közül néhány teljesen tünetmentesen lezajlik, több viszont méhnyakrákot okozhat. Férfiak és nők egyaránt elkaphatják, de a férfiaknál nem okoz megbetegedést.

A méhnyakrák a 2. leggyakoribb ráktípus Magyarországon.

Mi ellen véd az oltás?

Segít a szervezetnek ellenanyagot termelni a vírus ellen, így kivédi a két leggyakoribb rákot okozó vírustípus ( a 16-os és a 18-as) okozta fertőzést. Aki már egyszer megfertőződött életében, azt is segít megvédeni az újrafertőzéstől. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján rengeteg információt találsz az oltásról.

forrás: Daily Mail 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg