Létrehozva: 2020.11.12.

Fontos, hogy már az alapellátásban elérhető legyen a favipiravirtartalmú gyógyszer

A járvány erősödésével, a kórházi kapacitások szűkülésével egyre fontosabb, hogy a favipiravir hatóanyagtartalmú gyógyszert a vírusfertőzöttségre utaló tünetek megjelenése után minél hamarabb, akár már az alapellátásban megkapják a betegek – erről a gyógyszer hazai gyártási folyamatát koordináló Keserű György Miklós akadémikus beszélt az mta.hu-nak.

Szerző RIPOST

Keserű György Miklós, a Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője kiemelte: a tabletta formájában szedhető favipiravir a betegség korai stádiumában képes hatékonyan gátolni a vírus szaporodását, míg a Magyarországon is gyártott, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban engedélyezett remdesivir a kórházi kezelést igénylő betegek kezelésében hatékony.

A favipiravir egy széles spektrumú vírusellenes hatóanyag. Az ezt tartalmazó készítmények több vizsgálatban is hatékonynak bizonyultak az új koronavírus-fertőzéssel szemben és továbbiak is folyamatban vannak – köztük azé a készítményé, amelyet a magyar konzorcium fejlesztett – tette hozzá a gyógyszerkutató. A gyógyszert influenzafertőzésben számos klinikai vizsgálatban használták már és a világon több százezer koronavírusos betegnek adták. A kezeléseken kevés és enyhe mellékhatást tapasztaltak, ugyanakkor a gyógyszer terhességben nem alkalmazható.

A faviparivir használatának azonban van egy fontos feltétele: mivel a hatóanyag a vírus szaporodását gátolja, csak a betegség első fázisában, a tünetek megjelenésétől számított 7-10 napon belül alkalmazható a legnagyobb sikerrel. A járvány erősödésével, a kórházi kapacitások szűkülésével egyre kisebb az esély, hogy a betegek a fertőzés e korai fázisában hozzájutnak ehhez a kezeléshez, hiszen jelenleg a favipiravirtartalmú készítményeket csak kórháziban alkalmazzák – mondta el Keserű György Miklós.

Az eddigi ígéretes, a klinikai és a hazai ellátásban szerzett kedvező tapasztalatok lehetőséget adnak arra, hogy a készítményhez akár már az alapellátásban, tehát kórházon kívül hozzájuthassanak azok, akiknél a tünetek felvetik a koronavírus-fertőzöttség esélyét. Ez a lehetőség nemcsak a betegnek jelenthet megoldást, hanem a korai beavatkozással a kórházak is tehermentesíthetők lehetnek – mutatott rá Keserű György Miklós, a Koronavírus-kutató Akciócsoport résztvevője.

A favivirapir hatásmechanizmusáról, a magyar gyógyszerfejlesztés lépéseiről és mérföldköveiről bővebben is beszélt Keserű György Miklós a magyar tudomány ünnepe alkalmából tartott előadásában, amely az MTA YouTube-csatornáján érhető el.

Egész Európában felszálló ágban van a járvány, egyre nő a fertőzöttek, a kórházi betegek és a halottak száma. Az EU nagy részén súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon. Hazánk az egymillió főre vetített adatok szerint a fertőzöttek számában a 10. helyen, a halottak számában a 15. helyen áll az EU-ban – közölte a kormányzati tájékoztató oldal.

Az egyes országok járványhelyzetét a járványadatok átfogó összehasonlításával és a legszélesebb intervallumban érdemes értékelni, hiszen a napi adatok összehasonlítása sok esetben nehéz, mert a különböző országok hatóságai adatközlési szokása eltérő. Fertőzöttek terén továbbra is a 10. legjobb helyen állunk, az uniós átlag továbbra is másfélszerese a magyar adatnak. 16 másik EU-tagállam előz meg minket az egymillió főre vetített fertőzöttek számában: Belgium, Csehország, Luxemburg, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Szlovénia, Ausztria, Portugália, Horvátország, Olaszország, Románia, Svédország, Lengyelország, Málta, Szlovákia, Írország – áll a közlésben. Az egyes országok más-más módszertant használnak a koronavírus miatt meghalt betegek adatainak közlésében. Fontos tudni, hogy Magyarország az egyik legátláthatóbb és legnyíltabb adatközlést folytatja, hiszen minden olyan halottat közöl, aki igazolt koronavírus-fertőzött volt, még akkor is, ha a közvetlen halálok nem a vírusfertőzés, hanem valamilyen meglévő alapbetegség. A járvány kezdete óta a mai napig 2784 halottat regisztráltak koronavírus-fertőzéssel, többségük idős, krónikus beteg, átlagéletkoruk 76 év. Az eddigi elemzések szerint a halottak mindössze 7%-ánál nem tudni meglévő társbetegségről. A magyar kórházak automatikusan jelentik, ha koronavírus-fertőzött halt meg náluk, ennek köszönhetően a halottak adatközlése nagyjából naprakész, a halottak adatai – az adatok visszaellenőrzése után – 24-48 órán belül megjelennek a hivatalos statisztikában. Ez sok európai országban nincs így, például Spanyolországban a mai napig előfordul, hogy még most is közölnek sok tavasszal elhunytat. Magyarország az 1 millió főre jutó halottak számában az uniós középmezőnyben van, a 15-dik legjobb az EU-ban. A magyar halottak aránya nagyjából az uniós átlag fele. Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Svédországban, Csehországban, Hollandiában, Romániában, Írországban, Luxemburgban, Szlovéniában és Portugáliában is rosszabb a helyzet – összegzi a koronavirus.gov.hu oldal.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel