Létrehozva: 2021.01.14.

Koronavírus – Svédországban meghaladta a tízezret a halálos áldozatok száma

Meghaladta a tízezret a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Svédországban – közölte csütörtökön Stockholmban az ország közegészségügyi ügynöksége.

A skandináv országban mostanában bekövetkező számos haláleset oka, hogy az új koronavírus megjelent az idősotthonokban – mondta Karin Tegmark Wisell, az ügynökség mikrobiológiai osztályának vezetője. „Sajnálatos módon arra számítunk, hogy a halálesetek száma növekedni fog a nagyarányú fertőzöttség miatt” – jelentette ki.

A 10,3 millió lakosú Svédországban eddig mintegy 518 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzésből eredő 10 185 halálesetet regisztráltak. „Átlagosan 687 eset jut 100 ezer lakosra, és úgy tűnik, hogy egyfajta csúcsot értünk el” – fogalmazott Tegmark Wisell.

A svédországi intenzív osztályokon fekvő páciensek körülbelül 60 százaléka koronavírus-fertőzött, ami miatt az egészségügyi rendszer egyre inkább kezdi megközelíteni teljesítőképességének határait.

A kormány korábban közölte, hogy az éjszakai alkoholárusítás tilalmát január 24-ig kiterjeszti, arra hivatkozva, hogy a fertőzöttek száma továbbra is nagy.

Fotó: Shutterstock

A skandináv országban vasárnap életbe lépett a törvény, amely ideiglenesen bővíti a kormány jogköreit a járvány elleni küzdelem jegyében. A jogszabály felhatalmazza a kormányt, hogy bevásárlóközpontokat, edzőtermeket és kulturális létesítményeket zárasson be, s felfüggeszthesse a tömegközlekedést, vagy korlátozhassa az említett létesítményekbe látogató emberek számát.

Svédország európai szomszédjaival szemben lényegesen lazábban kezelte a koronavírus-járványt, különösen az elején.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel