Létrehozva: 2016.10.09.

Még az orvosok is meglepődtek: így hat az egészségre az erőspaprika

Gondoltad volna, hogy a csípõs paprika fogyasztása ellenállóvá tesz és tovább fogsz élni? Kínai kutatók most bebizonyították.

A British Medical Journal folyóiratban megjelent tanulmány szerint kínai orvosok és gasztroenterológusok bebizonyították, hogy azok az emberek, akik hetente egyszer-kétszer csípős paprikát fogyasztanak, tovább élnek.

A kutatásban részt vett félmillió ember megfigyelése bebizonyította, hogy azoknál, akik gyakran fogyasztanak csípős fűszereket, chili paprikát, kisebb az esélye a szív- és légúti betegségeknek és elkerülik a rák kialakulásának kockázatát is.

2004 és 2008 között több mint félmillió egészséges, 30 és 79 év közötti felnőttet vizsgáltak Kína tíz országrészéből. Első körben azt kérdezték tőlük, hogy milyen gyakorisággal fogyasztanak csípős ételt?

A második szakaszban azokat a felnőtteket vizsgálták, akik hetente egyszer vagy kétszer csípőset ettek. A vizsgálat kérdései arra is kitértek, honnan származik a paprika, amit fogyasztanak? Friss vagy szárított csípős paprikát használnak-e étkezéshez és hogy a chiliszószt vagy a csípős olajakat kedvelik-e inkább?

2013-ig kísérték figyelemmel a kiválasztottak egészségi állapotát. Akadtak ezen időszak alatt természetesen olyanok is, akik elhaláloztak. A kutatók megállapították, hogy azok közül, akik hetente egyszer vagy annál is kevesebbszer ettek csípőset, jóval többen haltak meg, mint akik szinte minden nap fogyasztottak csípős fogásokat. 

Szerintük ennek az lehet az oka, hogy azok az emberek, akik a csípőset szeretik, más élelmiszereket fogyasztanak, máshogy főznek és máshogy élnek, mint azok, akik nem szeretik ezt az ízvilágot.

Hetente egyszer-kétszer érdemes csípős paprikát fogyasztani 

A csilipaprikában található kapszaicin, amitől a paprikát csípősnek érezzük, gyulladásgátló és vérnyomáscsökkentő hatású. A csípős fűszerek bizonyíthatóan csíraölőként hatnak és pozitív hatással vannak a bélflórára is.

Nem beszélve arról, hogy ha frissen fogyasztjuk a paprikát, akkor a benne található A, C és K vitaminhoz is hozzájuttatjuk szervezetünket - vallják a kutatók.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel