Létrehozva: 2016.06.05.

Megelőzhető a mellrák ezzel az erotikus technikával!

Egy tudományos tanulmány azt bizonyítja, hogy már apró érintésekkel is mérsékelni lehet a mellrák kialakulásának a kockázatát.

Szerző Bukovics Andrea

A rendszeres mellmasszázs nem kockázatnövelő tényező, hatására nagy valószínűséggel nem alakul ki semmilyen szövődmény - jelentette be az Amerikai Sejtbiológia Intézet.

Természetesen a legmegbízhatóbb megelőző módszer a rendszeres szűrővizsgálat!

A nők többsége szinte egész nap melltartót hord. Egészségügyi szempontból viszont ez nem előnyös, hiszen a vér és a nyirokfolyadék áramlását részben akadályozza a fehérnemű. A méreganyagok így felgyülemlenek a sejtekben, s ez a jelenség elősegíti a daganatos betegségek kialakulását. Ha azonban néhány perces masszírozással átmozgatod a mell állományát, legalább részben megelőzöd a hátrányos mellékhatások lehetőségét, így csökken a mellrák kockázata is. A masszírozást magadnak is elvégezheted miután este megszabadultál a cicifixtől. DE!

Még jobb, ha kombinálod a kellemeset a hasznossal!

A mell ugyanis az egyik legfontosabb erogén zóna, és a nők imádják, ha foglalkoznak velük hancúrozás közben, próbáld párodat rávenni, hogy ujjaival gyakrabban kalandozzon errefelé!

A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a férfiak nem fordítanak elég figyelmet rá, szeretnek azonnal a lényegre térni. Ez nagy hiba, hisz az egészségügyi előnyök mellett a szexuális együttlétet is feldobja, ha több törődést kap a női mell.

Szerző Bukovics Andrea

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel