Létrehozva: 2018.11.30.

Most meg fogsz lepődni: Ez a 12 étel segít leszokni az alkoholról

Magad is észrevetted, hogy már nem múlik el nap anélkül, hogy boroznál egyet? Ezt nyugodtan nevezheted függõségnek. Ha szeretnél visszafordulni az egészségkárosító útról, kezdd el az alábbi ételek fogyasztását. Megerõsítenek és méregtelenítenek.

Eleinte, míg fiatal vagy, alkalmanként csak 1-1 pohárral iszol. Aztán észre sem veszed, hogy napi rendszerességgel fogyasztod a közben megnövekedett mennyiséget. Amikor már függővé válsz, nehezebb visszavenni a tempót. Az alkoholbetegség már speciális kezelési módot igényel, de egy darabig te is tehetsz valamit otthon az ügy érdekében.

A következőkben felsorolt ételek hatását világszerte vizsgálták. Mind olyan idegrendszert védő és májméregtelenítő tulajdonsággal rendelkeznek, melyek tisztítanak, megerősítenek. Könnyebben leszel képes csökkenteni az alkoholos italok fogyasztásának gyakoriságát és mennyiségét. Először csak heti 1-2 napot próbálj kivédeni velük, aztán igyekezz heti 1 alkalomra csökkenteni az alkoholt. Nem csak nagyon sok pénzt fogsz spórolni ezzel, de az egészségedet is véded.

Szőlő

Épp ez a legsikeresebb étel, mely kiválthatja az alkoholt.  A gyümölcs a legtisztább formában tartalmazza azokat az anyagokat, melyeket a belőle készült bor is.

Gazdag káliumban, mely segít beállítani az egészséges lúgos-savas egyensúlyt a vérben. Serkenti a veséket, tisztítja a májat, csökkenti a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét. Ha rád jön az alkohol utáni sóvárgás, egyél egy fürt szőlőt vagy igyál egy pohár szőlőlevet.

Alma

Az egyik legrégebben ismert alkoholizmus elleni kúra alapanyaga. Nemcsak eltávolítja a betegség következtében felhalmozódott nagy mennyiségű mérget, hanem a sóvárgást is mérsékeli.

Zeller

A zellerből készített zöldséglé napi rendszerességgel történő fogyasztásával már egy hónap alatt csökkentheted az elfogyasztott alkohol mennyiségét.

A gyümölcspréssel kisajtolt levet kevés vízzel keverd, vagy még jobb, ha répával, céklával kombinálod.

Datolya

A datolya könnyen beszerezhető, és nagyon hatásos étel az alkoholfüggőség ellen. Pár szem datolyát morzsolj szét egy kis vízben, és ezt fogyaszd napi rendszerességgel.

Nyers mandula

A nyers mandula ropogtatásával csökkentheted az alkoholfüggőséget.

Esti kankalinmag olaj

Sok gyógynövény, mint az esti kankalin is, hasznos szer az alkoholfüggőség kialakulása ellen. A magokból kivont olaj sikeresen redukálja a sóvárgást.

Ginzeng

A ginzeng lebontja, kimossa a testedből a felszívódott mérgeket.

A gyökérből nyert kivonat vagy a növényből készített tea fogyasztásával csökkentheted az alkohol felszívódásának mértékét a gyomrodban.

Máriatövis

Ez a gyógynövény kiváló házi szer az alkoholizmus okozta májbetegségek orvoslására. Serkenti a máj működését, miközben gyógyítja épp ezt a fő méregtelenítő szervet. Magjának szilimarin tartalma bizonyítottan májvédő hatású. Hepatitisben szenvedőknek, drogfüggőknek is ajánlatos a fogyasztása.

Pitypang

Megfiatalítja a máj szöveteket, így csökkentve az alkoholfogyasztás káros hatását. Lehetővé teszi az epe normál termelését, és serkenti az epefolyadék áramlását. Szórj minden nap friss pitypangot a salátádra.

A hatás nem marad el: fokozza az immunrendszer működését és a fehér vértestek termelődését.

Vízmelléki csukóka

Ez egy gyógynövény. Mocsaras vidékeken, árterekben található. Az idegrendszer tonikjának is nevezik. A növényből készített kivonat hasznos depresszió, kimerültség, álmatlanság ellen.

Édesgyökér

Erőteljes antioxidáns hatásával serkenti az ellenanyag termelést, mely pozitívan hat a légzőrendszer és a máj működésére. Májvédő és méregtelenítő csodaszer.  

Gyümölcslevek

A frissen kinyert gyümölcslevek fogyasztásával csökkentheted az alkohol utáni vágyat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg