Létrehozva: 2021.05.31.

Tudományos áttörés: Nanotestes kezeléssel is gyógyítható a koronavírus-fertőzés!

Amerikai szakembereknek olyan terápiát sikerült kifejlesztenie, ami egymilliomod részére csökkenti a koronavírus-részecskék számát a fertőzött gazdaszervezetben.

A Pittsburghi Egyetem orvostudományi karának kutatói kifejlesztettek egy nanotestekkel működő antivirális terápiát, amely célzottan a koronavírus részecskéket támadja, és 99,9 százalékban képes elpusztítani a Covid-19-et okozó kórokozókat a fertőzött gazdaszervezetben. A rendkívül ígéretes eljárást egyelőre csak hörcsögökön próbálták ki, de az eredmények már most annyira kecsegtetőek, hogy a szakértők a koronavírus elleni kezelések „új generációjaként” beszélnek róla – írja az amerikai Fox News.

A terápia alapját adó nanotestek (másnéven egydoménes antitestek – sdAd) nagyon hasonlítanak a monoklonális antitestekhez – melyeket széles körben használnak bizonyos rákkezelések során –, azzal a különbséggel, hogy az előbbiek kisebb méretűek, stabilabbak és jelentősen alacsonyabb az előállítási költségük is. Ez fontos szempont, hisz abban az esetben, ha a kezelés megkapja a szükséges hatósági engedélyeket a jövőben, akkor a világ kevésbé fejlett területein is alkalmazni lehet majd.

A nanotestek pont úgy működnek, mint az ember immunrendszere által termelt antitestek, csak az emberinél jóval egyszerűbb szerkezetűek és nanométeres méretük miatt hívják őket nanotesteknek (nanobody).

A Pittsburghi Egyetem tudósainak az elmúlt időszakban 8 ezer új nanotestet sikerült azonosítaniuk, melyek közül egyet találtak, ami „rendkívül hatékonynak” bizonyult a koronavírussal szemben.

Az Nb21 névre keresztelt nanotest megakadályozza, hogy a Sars-Cov-2 koronavírus tüskefehérje receptorkötő doménje (RBD) kapcsolódni tudjon az emberi sejtek felszínén levő ACE-2 receptorokhoz. Tehát lehetetlenné teszi, hogy a kórokozó bejusson a sejtek belsejébe és megbetegítse azt. Sőt, egymilliomod részére csökkenti a vírusrészecskék számát a fertőzött gazdaszervezetben, ami így sokkal rövidebb idő alatt képes legyőzni a betegséget.

Azoknak a hörcsögöknek a tüdejében jelentősen visszahúzódott a koronavírus-fertőzés, melyekbe Nb21 névre keresztelt nanotesteket juttattak

Fontos megjegyezni, hogy az amerikai szakemberek által kifejlesztett kezelés egy inhalátoros megoldáson alapszik, ugyanis a jótékony hatású nanotestek így közvetlenül a vírusfertőzésnek leginkább kitett légutakba és a tüdőbe tudnak kerülni.

„Nagyon izgatottak vagyunk az eredmények miatt, melyek azt mutatják, hogy a Nb-21 fokozott védelmet nyújt a súlyos koronavírus-fertőzéssel szemben, és képes megakadályozni az emberek közötti keresztfertőződést”

– fogalmazott Yi Shi, a terápia egyik kifejlesztője, aki hozzátette, hogy a Covid-19 kezelések területén számos forradalmi felfedezés történt az elmúlt időszakban, de még mindig a vakcina a leghatékonyabb fegyver a járvány leküzdésére, hisz egyedül ez képes megakadályozni a vírus széleskörű terjedését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel