Létrehozva: 2020.04.02.

Ne szorongj, nem vagy egyedül a karantén alatt: ingyen segítenek a szakemberek

A koronavírus által kialakult helyzetben a fizikális és mentális védelem is fontos feladattá vált. Szerencsére szakemberek tucatjai segítik azokat, akik a karantén alatt úgy érzik, lelki támogatásra van szükségük.

Bárki jelentkezhet, az önkéntesek pedig a lehető legrövidebb időn belül a megfelelő szakemberhez irányítanak mindenkit.

Az elmúlt hetekben, hónapokban kirobbant koronavírus világjárvány nem csak a fizikai immunrendszerünket teszi kockára, lelkileg is megterhelést jelentenek a pillanatról pillanatra bekövetkező változások.

Fotó: Shutterstock

Alkalmazkodnunk kell azonban hozzájuk, ami különösen azoknak okoz nehézséget, akik egyedül élnek, esetleg az új helyzet megoldhatatlannak tűnő anyagi vagy emberi kihívások elé állította őket. Hiába mondjuk ilyenkor azt a nyilvánvaló tényt: nem vagy egyedül! Az érzéseink, félelmeink, szorongásaink megjelennek vagy felerősödnek, és korántsem mindegy, hogy mihez kezdünk velük.

Milyen érzések jelentkezhetnek leggyakrabban a karantén idején?

A médiából és a közösségi felületekről felénk áramló kontrollálatlan információhullám, ami nem minden esetben építő, a kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzését keltheti bennünk. A pánik, a szorongás és a stressz testi tünetekben is megnyilvánulhat: az alvási nehézségek, az étkezési szokások megváltozása, a libidó csökkenése csak néhány példa ezek közül.

 

Fotó: Shutterstock

Ez a jelenlegi helyzet mindannyiunkra hatással van és lesz, új körülményeket teremt, és bármennyire optimisták vagyunk is, tény: most nagy a bizonytalanság. A kontrollérzet hiánya pedig egyénenként másként hat.

Azok, akik egyedül vannak ebben a helyzetben, esetenként még egy családtagjukat, szerettüket sem tudják felhívni, magukra maradhatnak a gondjaikkal, hiába hallják, látják, hogy más is hasonló cipőben jár.

De az óvodák, iskolák és munkahelyek bezárása sem feltétlenül a felhőtlen együttlétre ad lehetőséget. Egy-egy amúgy is feszült családi légkörben a kényszerű összezártságot konstruktívan megélni komoly kihívás.

Lássuk meg a pozitívumokat is!

A krízishelyzetekben már megannyi alkalommal bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk az összefogásra, az önös érdekek helyett egymás szükségleteire figyelve cselekedni, jót tenni.

Ki-ki a maga módján járul most hozzá mások életéhez – például taxisok ajánlották fel, hogy munkába vagy munkából ingyen szállítják az egészségügyi dolgozókat. Mások online csatornákon élő közvetítésekkel látják el követőiket korábban fizetős tartalmakkal.

Fotó: Pixabay

Bevásárlások szerveződnek, hogy az idős embereknek ne kelljen kimozdulniuk otthonukból, és gyűjtések fertőtlenítőszerek vásárlásáért és eljuttatásáért oda, ahol nem maradt.

Az otthon maradóknak az egészségükért nem kell aggódniuk, a mentális jóllétükért pedig egy szintén nemrégiben indult támogató kezdeményezés született, a meghallgatunk.online.

Kihez fordulhatunk, ha úgy érezzük, szükségünk van egy támogató beszélgetésre?

Sok esetben egy kívülálló tud objektív szempontokat adva visszaterelni minket az egyensúlyunkhoz, főként ha egy képzett, magas empátiával rendelkező szakemberről van szó. A félelemtől beszűkült nézőpontok helyett egy tisztább, konstruktívabb világlátást kaphatunk, azzal felvértezve könnyebben találunk vissza egyensúlyunkhoz, és észrevesszük a lehetőségeket a korlátok, nehézségek helyett.

A meghallgatunk.online felület Gilányi Attila mentálhigiénés szakember ötletéből született, akihez pillanatok alatt több mint 70 segítő szakember csatlakozott, hogy ingyen ajánlja fel az idejét és szolgáltatását azoknak, akik úgy érzik, bajba jutottak.

A weboldalon a segítséget kérő regisztrációnál megadva az adatait – a témát, amivel foglalkozni szeretne, a számára alkalmas időpontot és a kapcsolatfelvétel módját – tud jelentkezni a segítő beszélgetésre. Kérését szintén önkéntesek irányítják a legrövidebb időn belül a megfelelő szakemberhez.

Napról napra többen élnek a lehetőséggel, ami bizonyítja annak a fontosságát, hogy ne csak a fizikai szükségleteinkkel törődjünk, hanem, amennyire tehetjük, figyeljünk oda a saját és környezetünk lelki, érzelmi egészségére is. Ha pedig megtehetjük, keressük a lehetőségét annak, mit tudunk adni, tenni. Mi is többek leszünk általa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg

MEDICINA

Durva, mi történik a testeddel, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol