Létrehozva: 2018.09.17.

Tényleg jót tesz a halolaj a szívnek? Vagy ki lehet dobni a kapszulákat?

Világszerte milliók szedik a halolajkapszulákat abban a reményben, hogy azok majd megvédik õket a szívbetegségektõl. De vajon tényleg segítenek az aranyszínû kapszulák? Vagy egyáltalán nincs hatásuk a szívproblémák kockázatára?

Az omega-3 zsírsavak a halak és tengeri élőlények húsában, egyes diófélékben, és növényi olajokban találhatók meg a legnagyobb mennyiségben. Több kutatás is utal rá, hogy aki az egészséges étkezés részeként sok halat fogyaszt, az védettebb a szívbetegségek kockázatával szemben, mint az, aki kevés halat eszik. Ezt a hatást eddig az omega-3 zsírsavaknak tulajdonították, mostanában azonban megingott ez a szilárd vélekedés.

Egy brit vizsgálat, amelyben 79 korábbi kutatás eredményeit tekintették át a tudósok, arra vállalkozott, hogy felbecsülje a halolaj-tartalmú étrend-kiegészítők esetleges jó hatását, vagy éppen annak hiányát. A legtöbb áttekintett kutatás során a résztvevők egyik csoportja halolajkészítményeket szedett, míg a másik placebót kapott. Az áttekintő vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a hosszú szénláncú omega-3 zsírsavakat tartalmazó készítményeknek kevés, vagy egyenesen semmi hatásuk nincs a bármely okból, illetve a szív- és érrendszeri problémák, valamint szívkoszorúér-betegség miatt bekövetkező halálozás kockázatára.

Az étrend-kiegészítők sem a hirtelen fellépő szív- és érrendszeri események, sem pedig a szabálytalan szívverés előfordulásának gyakoriságát nem csökkentették. A főként a diófélékben előforduló egyik omega-3 zsírsavfajta, az alfa-linolénsav ugyan kis mértékben csökkentette a szív- és érrendszeri események számát, valamint a szívkoszorúér-betegség miatti halálozás kockázatát, illetve a szabálytalan szívverés gyakoriságát, ám ez olyan kismértékű, hogy ezer étrend-kiegészítőt szedő ember közül csupán egynél mutatkoznának a jó hatások.

A kutatók egyetértenek abban, hogy az egészséges étrend, és az ennek részeként fogyasztott halételek hozzájárulhatnak a szív egészségének megőrzéséhez – ám nem lehet egyetlen hatóanyagot kiemelni a komplex, egészséges táplálkozásból, és azt állítani, hogy ez önmagában is képes védeni az egészséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel