Létrehozva: 2021.03.30.

További vizsgálatot szorgalmaz a WHO főigazgatója a vírus eredetéről

További vizsgálatot szorgalmazott kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója arról az elméletről, amely szerint a koronavírus-világjárványt okozó vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki, és bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz.

Az Egyesült Államok és tizenhárom szövetségese közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmait a WHO-jelentés kapcsán, teljes hozzáférést követelve Kínától az adatokhoz.

A vírus eredetét január 14. és február 9. között Kínában – az első Covid-19-fertőzötteket a közép-kínai Vuhanból jelentették 2019 végén – vizsgáló szakértők úgy vélték, hogy az a legkevésbé valószínű elmélet, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult ki. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azonban a hivatalosan kedden ismertetett jelentésükkel kapcsolatban kijelentette, hogy „ez (a feltevés) további vizsgálatot igényel, feltehetően újabb (különböző területekre) szakosodott szakértők küldöttségeivel, amelyeket kész elküldeni”.

Fotó: Science Photo Library

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szakértők „beszámoltak az elsődleges adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos nehézségeikről”. A főigazgató általában ritkán bírálta nyilvánosan, ahogyan Peking a közös vizsgálatot kezelte – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

Kína nem volt hajlandó átadni az első Covid-19-esetekről az adatokat a WHO helyszínen vizsgálódó szakértőinek – amit a csoport egyik tagja is nehezményezett korábban -, potenciálisan megnehezítve így a járvány kitörési módjának megismerését. „Teljességgel lehetséges, hogy már voltak Covid-19-fertőzöttek 2019 novemberében vagy októberében Vuhan körül” – közölte Peter Ben Embarek, a WHO-küldöttség vezetője keddi sajtótájékoztatóján, ami arra enged következtetni, hogy a betegség már terjedt azelőtt, hogy dokumentálni kezdték.

A hétfőn kiszivárgott jelentés szerint a szerzők „valószínűnek-nagyon valószínűnek” tartják a vírusnak köztes állat révén az emberre való átkerülését, míg a laboratóriumi incidens eshetőségét „rendkívül valószínűtlennek” minősítették.

A tanulmány elsődlegesként kezeli azt az általánosan elfogadott elméletet, hogy a SARS-CoV-2 nevű vírus az eredeti gazdaállatból (feltehetően denevérből) egy egyelőre még meg nem határozott köztes állat révén került az emberi szervezetbe. A szóba jöhető állatok között szerepel a házimacska, a nyúl, a nyérc, illetve a tobzoska és pézsma borznyest.

A szakértők a gazdaállatról közvetlenül az emberi szervezetbe kerülést „lehetséges-valószínű” kategóriába sorolták. Azt a Peking által támogatott elméletet sem zárták ki, amely szerint a vírus fagyasztott hússal került Kínába, ezt is „lehetségesnek” nevezték.

A jelentés e három hipotézis alapján javasolja a kutatás folytatását, de nem tartja valószínűnek, hogy egy laboratóriumi baleset során fertőződött volna meg ember az új koronavírussal. Donald Trump volt amerikai elnök kormányzata ez utóbbi elmélethez ragaszkodott, Kína pedig vadul tagadta ez a lehetőséget.

Az Egyesült Államok és tizenhárom szövetséges ország kedden támogatásáról biztosította az ENSZ szakosított szervezetét, de aggodalmainak adott hangot a Kínában elvégzett WHO-vizsgálat kapcsán.

„Fontos kifejeznünk közös aggodalmainkat amiatt, hogy a SARS-CoV-2 vírus eredetét vizsgáló nemzetközi kutatócsoport munkáját jelentősen késleltették, és a kutatók nem jutottak hozzá kimerítő jelleggel az eredeti adatokhoz és mintákhoz” – közölte az amerikai kormányzat, valamint a többi ország, közöttük az Egyesült Királyság, Izrael, Kanada, Japán, Ausztrália, Dánia és Norvégia.

„Kulcsfontosságú, hogy független szakértők maradéktalanul hozzáférhessenek az összes lényeges humán, állati és környezeti adathoz, valamint a járvány első szakaszában érintett kutatásokhoz és személyzethez, amelyek hozzájárulhatnak annak meghatározásához, hogyan tört ki ez a világjárvány” – tették hozzá az országok, amelyek között ott van Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia és Dél-Korea is.

A nyilatkozat szerint az aláíró országok nemcsak amiatt aggódnak, hogy megismerjék a világjárvány eredetét, hanem meg kívánják teremteni a kutatás következő szakaszához vezető gyors, átlátható és bizonyítékokon alapuló eljárás módját, a jövőbeli egészségügyi válságok érdekében is.

A világjárványnak eddig legkevesebb 2,79 millió halálos áldozata volt, amióta az első Covid-19-fertőzötteket 2019. december végén jelentették Vuhanból.

Az AFP hivatalos közléseken alapuló számításai szerint a világban eddig több mint 565 millió adag, Covid-19 elleni vakcinát adtak be 179 országban és területen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel