Létrehozva: 2017.04.12.

Túl gyorsan őszülsz? Vigyázz, ez a betegség fenyeget

Egyre több õsz hajszálat fedezel fel magadon? Vigyázz, lehet, hogy veszély fenyegeti a szívedet, érdemes odafigyelned az egészségedre!

Ha az őszülés önmagában nem lenne elég kellemetlen, a kutatók azt is megállapították, hogy akár a szívbetegségekkel is összefüggésben lehet. Aki ugyanis gyorsan őszül, arra jellemző lehet a DNS korrekció csökkenése, a gyulladások, és egyes hormonális változások, valamint a lassuló sejtnövekedés – ezek a jelenségek pedig a szívbetegségekkel is kapcsolatban vannak.

A kairói egyetem kutatói szerint mindez azt jelenti, hogy a szívbetegség által veszélyeztetett betegeket szó szerint ránézésre ki lehetne szűrni. A tudósok 545 embert figyeltek meg, és az artériáik egészségi állapota, valamint a hajszínük alapján osztották őket csoportokba. A haj őszülésének mértékét egy pontszámmal értékelték egytől ötig: a teljesen fekete volt az egyes, és a teljesen ősz az ötös. A háromnál magasabb pontszámot kapók esetében gyakori volt az erek károsodása, a magas vérnyomás, és a magas vérzsírszint, amelyek mind a szívbetegségek kockázati tényezői.

A kutatási eredmények azt tükrözik, hogy a haj őszülése a kronológiai kortól függetlenül jelzi a biológiai kort, és figyelmeztethet a szívet és az érrendszert fenyegető veszélyekre. Ezek ugyanis a kor előrehaladtával egyre gyarapodnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel