Létrehozva: 2019.05.09.

Túl sokat ülsz számítógép előtt? Ez a szemüveg segít!

Hol vannak már azok az idõk, amikor az ember a nappal együtt kelt, és a tyúkokkal feküdt le. Amíg a sötétség-világosság szabályozta az életritmusunkat, nem is volt baj. Ma már - hála a technikának - éjfél után is nappali világosságban dolgozunk, merõen bámulva a számítógép kék fényébe

A történelem előtti időkben az emberiség a napfénnyel kelt, és napnyugtakor a Nappal együtt hajtotta fejét nyugovóra. Ez az életbeosztás azóta igencsak megváltozott. A mesterséges fény az emberi lény számára még mindig újdonság, nem tudott alkalmazkodni hozzá. A biológiai óránk teljesen megzavarodik, amikor este 11-kor még „nappali világosság” vesz bennünket körül – hála a villanyvilágításnak és a laptop kék fényének

Mire jó a kékes fény?

Nappal a kékes fény élénkké tesz, elűzi a melankóliát, depressziót. Jobban működik tőle az agyad, rövidül a reakcióidő, könnyebben megy a koncentrálás.

Miért kell blokkolni este a kék fényt?

Este minden mesterséges fény, de főként az adathordozók, a televízió kék-zöld színtartományba eső fényei megzavarják a melatonin termelést. Az okos eszközök elterjedésének "hála" ma már népbetegség az inszomnia, azaz az alvászavar.

Alkonyat után, de legkésőbb lefekvés előtt egy órával tegyél fel egy narancs- vagy borostyán színű bevonatú védőszemüveget. Mire ágyba kerülsz, sokkal könnyebben, gyorsabban alszol el.

Ha a televízió vagy más készülék bekapcsolva marad, akkor alvás közben is érdemes magadon tartani a spéci szemüveget. Miért? Mert a becsukott szemeden keresztül is észleli agyad a kék fényt, és ugyanúgy meggátolja az elalvást.

A kékes fényt elnyelő védőbevonatú szemüveg nagyon drága mulatság. Ha nincs rá pénzed, elég, ha egy munkafelszerelést árusító üzletben szerzel be egy narancssárga szemüveget.

 

Ez is remekül beválik. Neked is megér egy próbát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

mandiner.hu

Német lap: Brüsszel egy csodálatos nappal ajándékozta meg Orbán Viktort

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg

MEDICINA

Durva, mi történik a testeddel, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol