Létrehozva: 2018.10.27.

Utálod az óraátállítást? Akkor most figyelj!

Október 28-án, vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára állítjuk vissza az órát. Mivel az Európai Unió a nyári és téli idõszámítás közötti váltások eltörlésére készül, lehet, hogy ez lesz az utolsó ilyen váltás. Az idén azonban még mindenképp meg kell küzdenünk az átállítással, és a szervezetünkre gyakorolt hatásával. Vajon hogyan csináld, hogy minél kevésbé viseljen meg ez a váltás?

Bár az őszi óraátállítással nyerünk egy órát, vagyis elvileg ennyivel többet tudunk aludni, ám az árát azért ennek is megfizeti a szervezetünk. Minél jobban működik a természetes biológiai óránk, annál kellemetlenebb hirtelen átállítani a belső órát. Nem véletlen, hogy a még ösztönösen „jól működő” gyerekekre van a legrosszabb hatással ez az időszak. Az alvás ritmusa ugyanis felborul, és újra kell hangolnunk, ami ilyenkor hetekig is eltarthat. De vajon hogyan úszhatjuk meg a kellemetlenségeket?

Állítsd át a rendszert!

Akár már egy-két héttel az átállítás előtt el lehet kezdeni a felkészülést. A lefekvés és a felkelés idejét negyed-fél órával told el, úgy, hogy egyre jobban megfeleljen az új időszámításnak. A gyerekek napi programját is így lehet a leghatékonyabban átállítani.

Segít az egészséges étrend!

A könnyű, változatos, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozás az átállásban is segíti a szervezetedet. Az alvászavaroknak sem a nyugtató a megoldása, hanem a természetes ellazító szerek, például egy-két csepp levendulaolaj a párnádra.

Pihenjünk eleget!

Amennyire csak lehet, használd ki ezt a hétvégét a pihenésre. Az átállás önmagában is nagy stresszt ró a szervezetre, ne fokozd ezt további rohanással, rendszertelen életmóddal, bulizással. Inkább hallgass a testedre, és add meg neki a szüksége pihenést.

Sportolj!

A pihenés mellett azért egy kevés könnyű sport belefér! Igyekezz kihasználni a napsütéses órákat arra, hogy a szabadban mozogj. Nem ilyenkor kell rekordot dönteni, de a szervezeted átkapcsolását segíti a séta, a kocogás.

Oldd fel a stresszt!

Az alvási szokások megváltozása miatt ilyenkor sokan ingerültek, stresszesek. Igyekezz minél több stresszoldó programot beépíteni a napodba: merülj el a kádban, sétálj az erdőben, kertészkedj, olvass. A felpörgető, izgalmas akciófilmeket viszont hagyd máskorra!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel