Létrehozva: 2020.03.02.

Megdöbbent a férfi, mikor meglátta, mit művel barátnője

Szerencsétlen fiatalember azonnal menekülőre fogta.

Interneten ismerkedett meg egymással a férfi és barátnője, és a fiatalember elmondása alapján egészen természetes és harmonikus volt már az első randevú is közöttük. A netes fórumon, ahol megosztotta történetét, arról mesélt, hogy szinte észrevétlenül telt a lánnyal az idő, azon kapták magukat, hogy az egész éjszakát átbeszélgették az első találkozás során, majd egyértelműen következtek az újabb és újabb találkozások.

A lány vicces volt, kedves és humoros, emellett pedig nagyon vonzó is, így aztán a magát Jamesnek nevező férfi úgy érezte, ő a világon a legszerencsésebb, amiért összehozta őket a sors.

A sok randevú szinte már egymásba folyt – ha nem is költöztek össze, mégis olyan volt, mintha már együtt élnének, mert heti hét napból legalább négy-öt alkalommal egymásnál töltötték az éjszakát. Mindenben egyezett az ízlésük, a véleményük, a hozzáállásuk, kizárólag annyi volt csak a lényeges különbség köztük, hogy míg a férfi inkább korán fekvő és korán kelő, addig a lány szeretett sokáig ébren lenni. Ezért gyakran előfordult, hogy nem egyszerre bújtak ágyba, de ez nem okozott egyikük számára sem gondot, hiszen mindig teremtettek időt a meghittségre és az intimitásra is.

Egyik éjjel azonban a férfi nem igazán tudott aludni, így kiment a még virrasztó barátnőjéhez, hogy inkább vele legyen ahelyett, hogy csak forgolódik az ágyban. Ekkor látta meg, hogy a lány éppen az ő e-mailjeit olvassa a számítógépen, sőt amikor kicsit csöndben maradva figyelte a nőt, azt is meglátta, hogy nem csupán olvassa, de meg is válaszolj néhányat belőle.

Ez volt az a pont, amikor megszólította őt és számon kérte. A lány eleinte tagadta a nyilvánvalót, majd kisvártatva bevallotta, hogy mennyire féltékeny a férfi életében jelenlévő (egyébként a kapcsolatra valójában teljesen hatástalan) női ismerősökre, így mindegyiküknek megírta a férfi nevében, hogy sajnos nem beszélhetnek egymással többet.

A döbbent sokkot viharos veszekedés követte, azt pedig azonnali szakítás. És bár a férfi még most is nagyon érzi a szép dolgok hiányát, a kommentekre reagálva ő is egyetért abban, hogy semmi értelme egy ilyen kapcsolatot folytatni. Ahogyan abban is, hogy jobb volt, hogy ez a viselkedés néhány hét után kiderült, mint ha csak hónapokkal később.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban