Létrehozva: 2018.10.01.

Mi köze Mozartnak a jogosítványhoz?

A meglepõ összefüggés felfedése mellett arról is írunk, hogyan segíti az állam a fiatalokat a jogosítványuk megszerzésében.

Egy neves amerikai szociológus pár éve izgalmas elmélettel állt elő, amely szerint a zsenik nem csupán a különleges tehetségüknek köszönhetően érnek fel a csúcsra, sikerük elengedhetetlen része, hogy pályatársaiknál korábban és nagyobb energiabefektetéssel gyakorolják azt, amiben a legjobbak lesznek. Mozart még beszélni is alig tudott, amikor apukája a zongora elé ültette, a ma virágzó technológiai vállalatok alapítói pedig már 15 évesen nyolc órákat programoztak.

A rutin érték

Egy szó, mint száz: minél korábban kezdünk bele valamibe, annál jobbak leszünk benne. És itt jön be a képbe a jogosítvány, ugyanis ez a megfigyelés az autóvezetésre és a megszerzett rutinra is vonatkozik. Ez év július 1-jétől a kormány megtéríti a KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a 20 évesnél fiatalabbaknak. Vagyis a korhatárba beletartozók számára a vizsga díja, valamint a július 1-je után elvégzett tanfolyamok ára is visszaigényelhető.

A tanfolyam és a vizsga díjának visszatérítése 25 ezer forintos értékhatárig jár, és abban az esetben is igényelhető, ha a KRESZ vizsga után nem veszünk vagy vettünk részt azonnal gyakorlati oktatáson.  

Jók az esélyek

Évente egyébként 50 ezer 20 évesnél fiatalabb próbál KRESZ-vizsgát tenni Magyarországon, közülük 30 ezernek sikerül is. Vagyis ötből hárman átmennek a vizsgán. Ez azt jelenti, hogy aki belevág, annak nagyobb esélye van arra, hogy letegye a vizsgát, mint arra, hogy ne sikerüljön elsőre.

Ha több infóra van szükséged

Érdemes felkeresned a kreszvizsga.ujnemzedek.hu oldalt, ahol minden fontos információt megtalálsz a visszatérítés feltételeiről és menetéről. Az Új Nemzedék Központ felkészült munkatársai chaten és telefonon is várják az érdeklődők kérdéseit, az elérhetőségük szintén megtalálható a honlapon.  

Vedd át a vezetést még most!

A jogosítvány olyan, mint az angol nyelv; a ma és a holnap munkaerőpiacán szinte biztos, hogy előnyt jelent majd számunkra, ha tudunk vezetni és rutinos sofőrök vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy fiatalkori éveinkben, amikor egyébként is tanulással töltjük az időnk egy részét, könnyebben beiktathatóak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges órák. Ráadásul családunk számára is ajándék lesz, hogy van egy újabb sofőr a családban, aki szívesen ül a volán mögé a közös utak során. Érdemes tehát minél előbb belekezdeni a tanulásba és tapasztalatszerzésbe! 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban