Létrehozva: 2020.08.13.

Mit látsz meg először a képen? Elképesztő, mit árul el rólad

Meglepő titkaid derülnek ki.

Az ember nem is gondolná, hogy egy-egy apróság milyen árulkodó lehet. A mindennapokban elég néhány mozdulat, arckifejezés, akár csak egy-két szó is ahhoz, hogy a szakértők olyan részleteket fedezzenek fel személyiségünkben, amikről korábban akár magunk sem tudtunk. Nincs ez másképp a pszichológiai teszteknél sem, amelyek egészen izgalmas jellemzőinket mutatják meg.

Ezúttal egy rajzot hoztunk neked. És nincs semmi egyéb dolgod, mint vetni rá egy pillantást, majd megjegyezni, hogy mit is vettél észre rajta először. Ezt követően pedig természetesen eláruljuk, mit mond el rólad mindez.

Jöjjenek tehát a részletek...

1. A tigris

Ha a tigris tűnt fel neked elsőként a rajzon, akkor a bal agyféltekéd erősebb, objektív és racionális ember vagy. Ha egy problémával találkozol, akkor mindig igyekszel logikusan megközelíteni, illetve annak megoldási lehetőségeit. Szintén jellemző rád, hogy egy probléma megoldásánál a lehető legtöbb megoldást gyűjtöd össze. Előfordul, hogy ez nehézséget okoz számodra, hiszen nem mindig könnyű eldönteni, melyik verzió is a leginkább megfelelő. Többek közt ezért is érdemes meghallgatnod mások véleményét, nyitni mások meglátásai felé. Szereted, ha életed rendezetten halad, dolgaid a tervek szerint alakulnak. precíz vagy, tisztán látod nagyobb célkitűzéseidet is. Két lábbal állsz a talajon, a kézzel fogható és alátámasztott dolgokat részesíted előnyben, érdekelnek a reál tudományok, az ismeretterjesztő filmek, a különböző kutatások. Az emberek kedvelnek téged megbízhatóságod és józan gondolkodásod miatt. Érdemes viszont néha kipróbálnod kalandokat és új dolgokat: talán meg is lepődsz, ha kiderül, milyen jó érzést tud okozni egy-egy izgalmas vagy váratlan élmény.

2. A majom

youtube

Ha a fán csüngő majmot vetted észre először, akkor a jobb agyféltekéd végez intenzívebb munkát . Kifejezetten kreatív vagy, erősen hatnak rád az érzelmek, többnyire megérzéseid alapján hozod meg döntéseidet. Szereted a változatosságot, az új utakat. Szinte mindenből levonod a megfelelő tanulságokat az életben, és ezeket a tapasztalatokat sikerrel be is illeszted életed későbbi szakaszába. Hajlamos vagy rá, hogy idealista és álmodozó legyél, ezért jó, ha van a környezetedben valaki, aki néha visszarángat a talajra. Érdekelnek a művészetek, sőt esélyes, hogy te magad is tehetséges vagy valamelyik ágában. Szívesen foglalkozol egyszerre több dologgal is, és ügyesen tudsz manőverezni ezekkel a párhuzamos tevékenységekkel. Sokkal fontosabbak számodra a vágyak és érzések, mint a konkrét célok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban