Létrehozva: 2018.06.05.

Nem hiszel a szemednek: a meteorológusok szerint ilyen döbbenetes lesz a nyár!

Erre az elõrejelzésre nem számítottunk. Most már látható, mit tartogat a nyár egész augusztus végéig.

Szerző Ripost

A szakértők előrejelzése alapján már látható, mit tartogat számunkra a nyár. Kivételes időjárás várható! Az előző években hol azzal kellett megküzdenünk, hogy hétvégenként szakadó esővé változott a nyári hőség - hol pedig azzal, hogy szinte levegőt sem kaptunk a kitartó forróságtól. Úgy tűnik, az idei nyár egészen más lesz.

Júniusban olykor felhős marad az ég, és előfordulhatnak esők, záporok, zivatarok is, mégis kellemes hőmérséklet vár ránk, szinte egész hónapban napozhatunk is.

Július változatos, de mégis kegyes lesz hozzánk. Sok napsütést tartogat, enyhet adó záporokkal tudunk felfrissülni, és kimondottan kellemes meleggel kalkulálhatunk.

Július második fele ennél még inkább barátságosnak ígérkezik: előfordul ugyan borús idő hétvégén is, de jellemzően a hétvégi napokon lesz majd alkalmunk kiélvezni a vízpartot. Hőségriadó pedig még mindig sehol!

Ezek után az augusztus már hab a tortán. Régen láthattunk ennyire kiegyensúlyozott, meleg, de mégis jól viselhető hőmérsékletet, mint amit az előrejelzés mutat. Sok napsütés, néha kellemes kis fátyolfelhők, strandidő, de hőguta nélkül. Kell ennél ideálisabb?

És hogy megkoronázzuk a nyarat: augusztus második fele is ezt a tendenciát ígéri. Tehát idén az is élvezheti a nyarat, aki rosszul viseli a tikkasztó hőséget. De annak sem lehet oka panaszra, aki szeret a nyári melegben sütkérezni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban