Létrehozva: 2017.11.27.

A kávézacc menti meg az emberiséget? Mondtuk, hogy ne dobd ki!

A brit fõváros jellegzetes buszait hamarosan a kávézacc hasznosításával elõállított üzemanyag hajthatja. Ez nagyban csökkenti majd a környezetszennyezést és a légszennyezést a zsúfolt Londonban.

Újszerű energiaforrást vezetnek be a brit fővárosban. Kávézaccból készített bio-üzemanyag hajthat több londoni buszt  – jelentette be a Shell olajipari vállalat és a Bio-bean tiszta energiatechnológiával foglalkozó cég. A szmoggal teli zsúfolt londoni tömegközlekedésben a  bioüzemanyagokkal szeretnék csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást és tesztelnék az élelmiszeriparból származó melléktermékek újrahasznosítását. Ez egy nagyszerű példa arra, hogyan hasznosíthatjuk a hulladékot, mint egy kihasználatlan erőforrást – mondta Arthur Kay, a Bio-bean alapítója.

Nincs is annál jobb napindító, mint egy csésze forró kávé. A becslések szerint évi 600 milliárd csésze fogy ebből a fekete gőzölgő italból. Egy londoni székhelyű zöldenergia cég már hasznosítja a mellékterméket, a zaccot is, ami tiszta energiát biztosít. Nagy-Britanniában évente félmillió tonna kávézacc keletkezik, melynek nagy részét elégetik, hulladék-lerakókba viszik, vagy komposztként használják fel. Nem kellene, hogy így végezze, hiszen értékes anyagokat tartalmaz a kávézacc – gondolta Arthur Kay, és megalapította Bio-Bean elnevezésű vállalatát. A cég a nagy kávézókból összegyűjti a mellékterméket és a London melletti üzemében, tisztán égő bio-üzemanyaggá alakítja át. A cég már gyártott 6000 liter kávéolajat, amellyel egy londoni busz egy évig képes közlekedni.

A brit főváros 9500 busza közül többet már bioüzemanyag hajt, ezek főleg az éttermekből megmaradt sütőolajjal járnak.  A kávézaccból készült üzemanyag azonban újdonságnak számít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid

OTTHONKA

Erre figyelj, ha a mosott ruhát a szabadban teregeted ki

OTTHONKA

Kertészkedj száraz kenyérrel, mutatjuk, mire használhatod