Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.25.

Azok a '80-as évek! Emlékszel még az igazi retro balatoni nyarakra?

Egész évben tervezgettük, hogy jutunk el két hétre a Balatonra. A szerencsések telekre indultak, a többieket várta a vállalati vagy a SZOT üdülõ.

Te mennyi idős voltál a 80-as években? Emlékszel még a fekete-fehér tévékre? Vagy nem is éltél még, és neked mindez már csak furcsa mendemonda és történelem? Ha nem ismered a régi balatoni nyarak hangulatát, most kaphatsz egy kis ízelítőt.

Régen minden másképp volt, nem volt internet és okostelefon, egész évben a balatoni beutalóra vártunk. A  SZOT üdülőben a turnusok ismerkedési esttel kezdődtek, szendvicseket és Balatoni világost kaptunk. Szalonzene szólt és diszkrét táncmulatságon hangolhattuk magunkat a nyári szabadságra.

1. Reggeli után pedig birtokba vehettük a partot, ahol a legnagyobb királyság a gumimatrac volt.

 

2. Az erős nap ellen Fabulon naptejjel védekeztünk.

3. A parton a gyerekek autós kártyával játszottak.

4. Esetleg acélozták logikai készségüket.

5. A legkisebbek pedálos autókkal cirkáltak.

6. Imádtuk, hogy divatba jött a monokini!

7. A felnőttek szórakoztató olvasmányokkal múlatták az időt.

8. Forradalmi újítás volt a walkman, a strand királya erről hallgatta az Abba-slágereket.

 

9. Nagyon menő kvarcórákkal mértük az időt.

10. Megadtuk a módját az étkezésnek. Fúziós konyha és vegán élelmiszer helyett a lángost és a palacsintát imádtuk. Sok tejföllel és sajttal.

11. Jól éreztük magunkat óriáscsúszdák nélkül is a strandon.

12. Esténként tévét néztünk,

13. ...vagy ment a pöcifoci.

14. Az elszántak gombfociztak.

15. Turnus végén szomorúan indultunk haza. Ki vonattal, ki a saját kocsiján.

16. És még a bólogató kutya is szomorú volt a hátsó ablakban.

 

 

 

 

Talán sokan még az árakra is emlékeznek...

1979-ben egy MK 27-es kazettás magnó 2050 forintba került - ez akkor több, mint félhavi fizu volt. Ekkoriban jelentek meg a hamburgerárusok, egy hamburger ára 10 Ft volt. '88-ban nyitott a Mc'Donalds, ahol a sima hamburger 33 Ft-ba került. 1979-ben egy kisképernyős Junoszty színes tévéhez - kéz alól, orosz kiskatonától - 16.000 Ft-ért lehetett hozzájutni, ugyanez a készülék az üzletben 25.000 Ft-ba került. Egy almaszappan ára a feketepiacon 40-80 Ft volt.

A napilapok ára a '80-as évek elején 1 forint 50 fillér volt. '82-ben egy 1,5 szobás 42 négyzetméteres tanácsi lakás havi bérleti díja 150 forint volt. A Hajdú Minimat Mosógépért 1981-ben 12.000 Ft-ért lehetett hozzájutni. A Wrangler farmer 1986-ban 1.250 Ft, a Lee Cooper vászonnadrág 1987-ben 950 Ft volt.

A dögkeselyű című 1982-es filmben elhangzik,  hogy 5 millió Ft lehet egy többszobás rózsadombi luxusház ára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!