Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.25.

Eddig is jól ment a rendrakós japán háziasszonynak, de most durván meggazdagszik

Milliókat keresett pusztán azzal, hogy megtanította a nőket arra, hogyan tegyenek rendet a háztartásukban. Már ez is megdöbbentette az embereket, pedig ez még semmi sem volt ahhoz képest, amivel most rukkolt elő...

Nem vitás, ez a nő egy zseni: hiszen mindössze abból gazdagodott meg, hogy tanácsokat adott embereknek, hogyan rendszerezzék a kacatjaikat otthon. A vezérelve az volt, hogy dobjunk ki mindent, ami felesleges, vagyis nem okoz számunkra örömöt. Ebből írt néhány bestsellert, sőt, filmsorozat is készült a módszeréről. Most pedig olyan csavart vitt a történetbe, amitől mindenki dobott egy hátast.

Fotó: Profimedia

A japán Marie Kondo ugyanis, miután biztatott mindenkit, hogy dobálja ki a felesleges, semmire sem használható kacatjait, nyitott egy webáruházat – ahol felesleges kacatokat árul. Nem csoda, hogy a netezők lehidaltak az ötlettől.

Fotó: Profimedia

Marie persze nem úgy árulja a különféle dísztárgyakat, hogy azok felesleges vackok, hanem a saját szlogenjét használva. Vagyis azt állítja, hogy ezek a tárgyak örömet okoznak. Például egy arany merőkanál 96 dollárért, vagyis 28 ezer forintért, egy sárgaréz tárolódobozka pedig 275 dollárért – ami nagyjából 83 ezer forint. Mindenki zseniálisnak tartja az ötletet. Hiszen a japán háziasszony először rábeszélte az embereket, hogy ürítsék ki a polcaikat, most pedig arra biztatja őket, hogy töltsék meg az ő kacatjaival. És közben valószínűleg igencsak meggazdagszik…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!