Létrehozva: 2020.05.21.

Hogyan tehetjük hatékonyabbá az online tanórákat?

A digitális tér számos lehetőséget nyújt az oktatásban és a munkában is, azonban nem árt tudni, hogy ott is vannak betartandó illemszabályok.

A koronavírus megjelenésével az iskolák áttértek a digitális oktatásra, és a legtöbb munkahely is a biztonságot nyújtó home officet választotta.

Fotó: shutterstock

Tilos a könnyelműség az online térben

A csoportos beszélgetéshez ma már rengeteg felület választható, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy ezek bármennyire anonimak, szabadnak vagy éppen könnyednek tűnnek, ugyanúgy, mint az offline világnak, az online térnek is megvannak a maga szabályai. Ezeket gyűjtötte össze Topa Zoltán őrnagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Ifjúságvédelmi főreferense.

„Hosszú folyamat volt, míg feltérképeztük az online teret és összegyűjtöttük ezeket a szabályokat„ – árulta el Topa Zoltán. „A munka során személyes tapasztalataimat is alapul vettem, hiszen két általános iskolás gyermekem van, ráadásul van a családban gimnazista és egyetemista is, akik szintén szívesen megosztották velem a tapasztalataikat.”

Fotó: André Ildikó, police

Fontosak a beállítások

Topa Zoltán jól ismeri a pedagógusokat és a gyerekeket is, hiszen már több mint tíz éve tart képzéseket, tréningeket és előadásokat.

„A legtöbben nem ismerik az interneten, alkalmazásokban, közösségi felületeken lehetséges adatvédelmi beállításokat, megfelelő jogi ismereteik sincsenek, így veszélynek teszik ki magukat mind elkövetői, mind áldozati oldalon. Sokan azt hiszik, hogy ez egy anonim tér, ahol bármit megtehetnek, pedig ez koránt sincs így. Az interneten még fájdalmasabb a bántó szó, könnyen terjed, sok emberhez eljut, érzelmileg megterhelőbb, hisz az alázás ott történik, ahol a gyermek „él”. A szavak súlyát nem érzik a bántalmazók, a kortársak meg sodródnak, még a jó érzésű gyermek is lájkolni fogja a sértő tartalmat, nehogy ő is céltáblává váljon„ – világított rá Topa Zoltán.

Fegyelmi eljárás indulhat a sértő tartalom miatt

A bűnmegelőzés fontos célja – mondta az őrnagy –, hogy minél szélesebb körben megismertesse az online világ veszélyeit és szabályait, amelyeket mindenkinek be kell tartania, amennyiben nem szeretne hosszadalmas jogi procedúra részese lenni.

„Érdemes tudni, hogy a tetteinknek jogi következményei vannak. Csak hogy a legegyszerűbb példát említsem, egy szerzői jogdíjas videót, képet nem használhat akárki. Az online keretek között zajló zaklatásnak – bántalmazásnak, bántó tartalom közzétételének – is jogi következménye van. Amit az ember megoszt, időbeli és földrajzi korlátok nélkül terjed. Előfordult, hogy diákról vagy tanárról osztott meg valaki sértő tartalmat, ilyenkor természetesen megindulhat az illető ellen fegyelmi vagy akár büntetőeljárás is. Az online bántalmazást súlyos lelki tünetek kísérhetik, hisz nem lehet elbújni előle, nem lehet eltüntetni vagy megsemmisíteni. Az internet nem felejt! Vegyük észre a jeleket!”

Internethasználat

  • Ha fájlokat oszt meg, vagy videót játszik le, vigyázzon a szerzői jogokra.
  • Képek készítésekor mindig ügyeljen az adatvédelemre.
  • A videókonferencia linkjét és a belépési adatokat ne ossza meg mással.
  • Videó készítése előtt egyeztessen a vezetőjével, tanárával és a szüleivel.
  • Ha más nevében a tudta és beleegyezése nélkül belép egy alkalmazásba, azzal jogsértést követ el.
  • Családtagok

  • A családtagok, testvérek tartsák tiszteletben, ha a gyereknek online tanórája van, vagy a szülő internetes megbeszélésen vesz részt.
  • A szülők ismerjék meg a gyerekük által használt alkalmazásokat.
  • A gyerek telefonján, készülékén állítsák be az alkalmazásokhoz kapcsolható szülői felügyeletet.
  • Videóbeszélgetés

  • Ügyeljen rá, hogy személyes életteréből ne mutasson meg sokat!
  • Videókonferenciára, tanórára rendesen öltözzön fel, hiszen sosem tudhatja, hogy mikor feledkezik meg magáról. Előzzük meg a kellemetlen perceket!
  • Az alkalmazásokon belül a kamerát és a mikrofont ki lehet kapcsolni, ha az épp szükséges.
  • A videókonferencia széles sávszélességet igényel, így ilyenkor nem érdemes mással terhelni a wifit.
  • Tisztelje meg figyelmével a tanárt és az előadót.
  • Tanórán vagy munkahelyi megbeszélésen ne használjunk szűrőket.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

    origo.hu

    Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

    borsonline.hu

    Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

    mandiner.hu

    Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

    ripost.hu

    Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

    hirtv.hu

    Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

    origo.hu

    Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

    ripost.hu

    Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    ripost.hu

    Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    OTTHONKA

    Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

    OTTHONKA

    5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

    OTTHONKA

    Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

    OTTHONKA

    Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

    OTTHONKA

    Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

    OTTHONKA

    Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid

    OTTHONKA

    Erre figyelj, ha a mosott ruhát a szabadban teregeted ki

    OTTHONKA

    Kertészkedj száraz kenyérrel, mutatjuk, mire használhatod