Létrehozva: 2018.12.13.

Vissza az anyaméhbe: kiderült, ilyen ágyban alszunk jól

Szeretnél olyan mélyen aludni, mint egy kisbaba? Ezekben a formatervezett ágyakban, amelyek az anyaméhet idézik fel, megteheted!

Szerző Ripost

A stresszes utazók álomba ringatására jött létre az a butikhotel, amelynek szobái az anyaméhet formázzák. A tervezők és más szakemberek kilenc hónapot töltöttek az anyaméhre emlékeztető hálóhelyek megalkotásával, amelyben a fáradt ember szó szerint úgy alszik, mint a kisbaba.

A tervezők szándékai szerint ezek a szobák azt a biztonságot és nyugalmat jelképezik, amelyet az anyaméhben éltünk meg. Épp ezért ezekben a hotelekben kivédhető az úgynevezett "első éjszaka hatás", vagyis az, amikor az idegenben töltött első éjszakán nem alszunk jól, mert z agyunk egy része éberen ügyel az ismeretlen környezetben.

A lekerekített élű bútorok, a levegőt tisztító növények, és a visszafogott színek mind azt segítik, hogy minél több időt töltsünk a REM fázisban, vagyis abban az alvási szakaszban, amikor álmodunk, és amikor az agyunk feldolgozza az információkat.

Az úgynevezett ZED szobák, amelyek az alvást segítő technológiákkal foglalkozó Simba, és a modern apartmanokkal foglalkozó Cuckooz cégek együttműködésével jöttek létre, a relaxációt és a kreatív alvást is segítik.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Így mosd ki a terítőt, hogy tényleg ragyogjon az ünnepi asztalon

OTTHONKA

Odaégett az étel? Ezzel az egyszerű trükkel pofonegyszerűvé válik a súrolás!

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid