ÉLETMÓDI

Rendőrséghez fordult a vegán nő, húst etettek viccből vele

A ismeretlen áldozat szerint, barátai kihasználták, amikor részegen húst etettek vele.

Egy ismeretlen vegán nő rendőrségi feljelentést tett a barátai ellen, akik megetettek vele viccből egy csirkefalatkát – számol be az esetről az angolszász sajtó egy Redditen megjelent bejegyzésre hivatkozva.

A 24 éves névtelen áldozat még kisiskolás korában hagyott fel a húskészítmények fogyasztásával, amikor megtudta, hogy miből készülnek. Pár évvel ezelőtt pedig az állati eredetű termékekkel is szakított, azaz átállt a vegán táplálkozásra.

A Redditen megjelent bejegyzés szerint egy átmulatott éjszaka után történt a tragédia egy házibuliban. Az ismeretlen vegán nő nagyon berúgott és magatehetetlen állapotban a barátai viccből megetettek vele egy csirkefalatkát. A nő másnap egyáltalán nem emlékezett a jelentre, csak az éjszaka készült videókból tudta meg, hogy barátai csúnyán átverték.

„A felvételeken látszik, hogy többször megkérdezem tőlük, hogy van-e hús a csirkefalatkákban. A barátim széles mosollyal az arcukon azt mondtak újra meg újra, hogy nincs, nyugodtan egyem meg. Akkor bele sem gondoltam, hogy hazudnának... Hittem nekik és megettem. Képtelen vagyok felfogni, hogy ezt tették velem, miközben pontosan tudták milyen életmódot folytatok. Megaláztak, ezért mindannyiukat feljelentettem a rendőrségen.”

- fogalmazott a vegán nő a bejegyzésében, amiből sajnos nem derült ki, hogy pontosan milyen jogszabályra hivatkozva indított meg a jogi eljárást.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?