Létrehozva: 2019.10.17.

Retteghetnek a sajttól a nők: elképesztő, mi derült ki róla

Rákkeltő élelmiszernek akarják nyilváníttatni a sajtokat.

Szerző Ripost

Egy nonprofit szervezet, az Orvosok a Felelős Orvoslásért (PCRM) arra kéri az Egyesült Államok szövetségi kormányát, hogy nyilvánítsák rákkeltő élelmiszernek a sajtokat, és erre a csomagoláson is figyelmeztessék a vevőket. A szakértők szerint ugyanis a tehéntejben olyan hormonok találhatók, amik mellrákot okoznak.

A PCRM még október elején küldte el a petícióját az Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalnak (FDA). A dokumentumok egy olyan tanulmányra hivatkoznak, mely szerint a magasabb zsírtartalmú sajtok 53 százalékkal megnövelik az emlőrák kialakulásának kockázatát – írja a Medical Daily orvosi portál.

A veszélyes kemikália a feldolgozási folyamat során kerülhet a tejbe, állítja a PCRM. Ez a hormon az úgynevezett IGF-1, amit korábbi kutatások már kapcsolatba hoztak a mellrákkal.

Természetesen a PCRM szerint nem kell lemondani teljesen a sajtfogyasztásról, ám az étrendbe iktassunk minél több alacsony zsírtartalmú ételt (zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű élelmiszereket), ezzel ellensúlyozhatjuk az esetleges káros hatásokat.

Egy táplálkozási szakértő, Keri Gans a PCRM orvosaival szemben azt vallja, a szervezet által emlegetett tanulmány nem megbízható, túl sok változót tartalmaz, hogy az emlőrák megjelenését és a sajtfogyasztást egyértelműen össze lehessen kötni. Azt hangsúlyozza, hogy az étrend egészét, és az életmódot is figyelembe kell venni a vizsgálatok során.

„Nem hinném, hogy a sajt veszélyes lenne” – állítja Gans. „Bármennyire is szeretnénk, nem hibáztathatunk mindenért egyetlen élelmiszert. Az adott személy táplálkozási szokásait teljesen fel kell térképeznünk. Összességében engem nem győzött meg a tanulmány, és szerintem a fogyasztóknak sem kellene aggódniuk miatta” – írta az Origo.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban