SIKK

A műanyag nők ideje lejárt! Hódít a natúr

Újra divat lett a természetesség! A vastag vakolat már nem menő! Sminkelj természetesen és vesd bele magad a nyárba!

A natúr smink titka a kevesebb, néha több elve. Vagyis ebben az esetben a legfontosabb, hogy egy tökéletesen ápolt és tisztított bőrre vidd fel a leheletnyi festéket úgy, hogy az a szépséged a legjobban hangsúlyozza.

A sminkesek azt javasolják, hogy minden nap használj arctejet, és tonikot, hetente egyszer pedig egy gyengéd radírozással szabadítsd meg az arcod az elhalt hámsejtektől.

Végül a sminkelés előtt feltétlenül hidratáld a bőrt.

A természetes smink alapjai

Lehet, hogy elsőre kicsit furcsán hangzik, de a natúr sminkhez is kell egy kis alapozó. Egy folyékony, könnyen színezett hidratáló krémmel például szépen el lehet tűntetni, ki lehet egyenlíteni a bőrhibákat. De ne ess túlzásba, fontos, hogy nagyon vékony réteggel dolgozz és kerüld a kontúrokat.

A szemöldök a lelke

Ennek a sminknek egy nagyon fontos eleme, a szép szemöldök. Egy barna szemceruza, esetleg barna szemhéjpor segítségével tudod igazán formássá, hangsúlyossá tenni. Fontos, hogy a festékkel ne a színét erősítsd, inkább a formáját próbáld korrigálni.

Milyen színeket válassz?

Bármilyen színű szemed is van, ez most nem számít, hisz ehhez a sminkhez a barna árnyalatait kell használnod. A szabály persze itt is érvényes: belső szemzugba a barna hideg, míg kívülre a melegebb, sötétebb tónusait kell kenni.

Fontos a jó pirosító

Ehhez a megjelenéshez leginkább a pasztell árnyalatok illenek. Hajad színétől függően, a halvány barna és a púderes rózsaszín a legjobb. A járomcsontot kell leginkább hangsúlyozni. Ide vidd fel gondosan elsatírozva egy ecsettel a festéket.

Mi legyen az ajkakon?

Először egy natúr színű ceruzával rajzold meg a száj vonalát. Ezután az ajak nagy részét satírozd át ugyan ezzel a ceruzával. Végül egy vékony ecset segítségével tökéletesen dolgozd el a ceruzával már felvitt festéket. A természetes szépség hangsúlyozásához még szájfény sem kell!

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?