Létrehozva: 2016.12.17.

A legdurvább esküvői sztorik: oltárnál hagyott menyasszonyok

Vajon milyen érzés, amikor életünk szerelme egyszer csak úgy dönt, mégsem vesz feleségül, mi több, egyenesen otthagy az oltár elõtt? Faképnél hagyott arák mesélték el igaz történeteiket!

Mi nők legtöbben már kislánykorunkban előre eltervezzük, milyen menyasszonyi ruhánk lesz, hol fogjuk tartani az esküvőnket, és hogy milyen férjet is szeretnénk magunk mellé. De mi van akkor, ha a szőke herceg az utolsó pillanatban dobja be a törülközőt? Elhagyott menyasszonyok osztották meg velünk borzalmas élményeiket.

1. Teherbe ejtett egy másik nőt

"Néhány héttel a nagy nap előtt a vőlegényem megkért, hogy halasszuk el pár hónappal az esküvőt, mert rengeteg a munkája, és nem tud most a szervezéssel foglalkozni. Természetesen én intéztem mindent, nem is értettem, miről beszél! Aztán egy hétvégére hazautaztam a szüleimhez. Mire visszaértem a közös otthonunkba, egy fiatal kismama ült a kanapénkon, és a vőlegényem kezét fogta. A vőlegényem közölték, hogy igazából már egy ideje tervezgetik a közös jövőt, és az esküvőt is azért akarta eltolni, mert csak azután akart elhagyni, hogy megérkezik a baba. Ezután egyesével fel kellett hívom mindenkit, és elmondani, miért marad el a lagzi...!" - Erika, 36

2. Még nem vált el

"Már nagyban zajlott a szertartás, amikor egyszer csak egy számomra idegen nő felállt, és bekiabálta, hogy a vőlegény még nős. Kérdőn néztem a páromra, aki meg sem tudott szólalni. Kiderült, hogy a nő a felesége, akivel ugyan már beadták a válókeresetet, ám az ügy még korántsem ért véget. Vicces, hogy azelőtt soha nem hallottam erről a nőről!" - Dia, 41

3. Meggondolta magát

"Engem szó szerint az oltárnál hagytak ott, amikor a vőlegényem egyszer csak kiszaladt a templomból. Később az exem egyik barátjától megtudtam, hogy már napok óta azon gondolkodott, hogyan mondja el, hogy már nem akar feleségül venni. Nos, ő a futást választotta!" - Szandra, 28

4. Jól sikerült a legénybúcsú

"Sajnos nem csak a Másnaposok című filmben létezik olyan, hogy a vőlegény annyira berúg a legénybúcsúján, hogy összekavar egy sztriptíztáncossal. Hogy hogyan derült ki? A mézeshetek után a nemibeteg gondozóban kötöttünk ki, ahol kénytelen volt bevallani, hogy félrelépett. Hála istennek semmi komoly bajom nem lett!" - Kriszta 37

5. Rossz címre ment

"Az első vőlegényem annyira szerencsétlen és bamba volt, hogy még a templomot is elnézte, ahol a szertartás lett volna. Az oltár előtt álltam már vagy egy órája, amikor úgy döntöttem, nem várok tovább. Nem sokkal később befutott a vőlegényem, de már késő volt, a násznép is hazament. Ez volt az utolsó csepp a pohárban!" - Tünde 52

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!