Létrehozva: 2017.10.01.

A leghozzáértőbb pornószakértő cáfolta az ágyrajáró kurafi eltúlzott állítását

Szerinted mennyi nõt fektethet meg egyetlen férfi egész élete során? Néhány százat? Ezret? Egy legendás pankrátor olyan számot mondott, ami mindenkinél kiverte a biztosítékot.

A 68 éves pankrátorlegenda, Ric Flair egy, az életét bemutató rövidfilmben azt találta mondani, hogy élete során összesen 10.000 nővel szeretkezett. Nem elírás: összesen tízezer csajt fektetett meg. Hihetetlennek hangzik? Nos, nem csak te kételkedsz.

Tegyük fel, hogy a pankrátor már 17 évesen a „pályán volt” – ami azt jelenti, hogy összesen 51 éve volt ezt a sok nőt kielégíteni. Vagyis 18.615 napja. Így már azért árnyaltabb, majdnem teljesíthetőnek tűnik a feladat - bár kérdés, hogyan tudta mindezt végigcsinálni a karrierje mellett - és honnan volt ennyi energiája? A veterán pornósztár és rendező, Ron Jeremy szerint ez marhaság, sőt, azt is kijelentette: a pankrátor nem mond igazat.

A pornósztár szerint nagyon nehéz dolga lenne annak, aki ennyi nővel szeretne szexelni – mert nagyjából a nap minden percében ott kellene lennie a szeren. Vagyis nonstop erekcióval bevetésre készen kellene állnia. Könnyen belátható, hogy ez lehetetlen...

Ennek ellenére a Flair kitart a szám mellett, sőt, azt mondta, hogy már bánja, hogy eldicsekedett vele, hiszen gondolnia kellett volna az unokáira is. Ráadásul hiába szereti továbbra is a nőket, ennyi idősen már nem tartja dicsőségnek, milyen sokkal volt együtt. Számára már csak egy nő létezik: a menyasszonya, Wendy, akivel élvezi az élet minden pillanatát.

Ric Flair tavalyi súlyos betegsége után a családjára és a nyugalomra koncentrál, és ha sokan kételkednek is a számokban, a rajongói örülnek, hogy a legenda jobban van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Budán 315 ezer, Kisteleken 173 ezer forint az öregségi nyugdíj átlaga – térképen az országos rangsor

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!