Létrehozva: 2019.02.20.

A női szentély dekódolása: erre az eszközre lesz szükség

Akik hisznek benne, azt állítják, hogy feltárja a nõi gyönyörök rejtett titkait, és mély, intenzív orgazmust okoz. Mások szerint teljesen hatástalan, ráadásul bizarr is. Egy bátor nõ teszteléssel öntött tiszta vizet a pohárba. Pikáns élménybeszámoló!

Egészen meghökkentő vibrátorra kattantak rá az ezotériáért rajongó nők: a szexjáték bitang nehéz, hideg, és csaknem hetvenezer forintba kerül. De mit tud ennyi pénzért? Aki hisz benne, azt állítja, hogy a vibrátor helyreállítja a vagina energetikáját. Vagyis felnyitja a női szentélyt, és a nő innentől kezdve erősebben fogja átélni az orgazmust. A kristályból készült műpéniszt azonban sok nő kételkedve fogadta; egyikük, aki kipróbálta, le is írta a tapasztalatait…

A kristályterápia már a hetvenes évek hippimozgalma óta divatos a nők körében: az apró kövek szerintük helyreállítják a testük energiaáramlását, és nem ritka, hogy jádekövekből készült vaginatojást használnak. A kristályvibrátornak is ugyanez a célja, csak sokkal mélyebbre hatol.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nadia (@nadiabokody) által megosztott bejegyzés,

És mindemellett önmagában is okoz orgazmust. Nadia, az újságírónő, aki tesztelte, azt írja a mamamia.com-on, hogy furcsa volt kézbe venni a vaskos, nehéz szexjátékszert.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nadia (@nadiabokody) által megosztott bejegyzés,

Ugyanis a kőből készült műpénisz éterien sima, kellemes tapintással; de Nadia pont emiatt aggódott azon, vajon nem csusszanhat-e fel a vaginába úgy, hogy aztán nem tudja majd kivenni? Ráadásul a bizarr dildó nagyon hideg is, így attól tartott, orgazmus helyett egy nagyon kelletlen élményben lesz része. Ebben azonban tévedett…

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Happy Yoni (@happy.yoni) által megosztott bejegyzés,

A jéghideg kristály gömbölyded vége kellemesen bizsergette a csiklóját, a női szentélye lüktetni kezdett, és amikor behelyezte a hüvelyébe a bizarr szexeszközt, a hideg kristály meglepően hamar átvette a testhőmérsékletét, és kellemes érzés volt, ahogy kitöltötte a vaginát. Némi csiklóizgatással rásegített az élményre, így igazán mély orgazmusban volt része.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Brenda J. Peart (@msbjpeart) által megosztott bejegyzés,

Hogy milyen spirituális élmény érte, és hogyan hatott a kristály a női szentélye energetikájára, arról nem írt – viszont arról igen, hogy a kristálypénisz nagyon praktikus, mert amikor éppen nem használja, kiteheti akár a dohányzóasztalra is, senki nem fog rájönni, mire való. Sőt, a vendégek jó eséllyel valami egzotikus dísztárgynak fogják nézni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!