Létrehozva: 2017.07.22.

A tettre kész férfiak 99 százaléka ezt teszi, amint internethez jut

Egy új kutatás olyasmit fedezett fel, ami valószínûleg senkit nem lep meg. Mindezek ellenére biztosan tudni valamit, amit eddig mindenki csak sejtett, legalább annyira bizarr, mint egy új felfedezés.

Szerző J.D.

Egy kutatás hihetetlenül egyértelmű eredményre jutott: nem másra, mint hogy minden férfi néz pornót. Igen, joggal gondolhatod, hogy ezért kár volt kutatást indítani, nyilvánvaló volt, hogy ez lesz az eredmény. A felmérés azonban másra is rávilágított.

Egyrészt bebizonyosodott, hogy az egyetemista életkorban lévő pasik nagyjából heti háromszor negyven percet néznek felnőtt filmeket, ami azért egy jelentős időmennyiség. Másrészt az is kiderült, hogy a párkapcsolatban élő férfiak viszont mindössze 20 percet, és alig heti két alkalommal. Vagyis – bár valószínűleg ettől sem kell a padlóról összeszedned az állad – aki már becsajozott, kevesebb pornót néz.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a férfiak többsége nagyjából 10 éves korában látott először felnőtt filmet. A kutatók egyébként hiába kerestek olyan pasit, aki még életében nem látott pornót – nem találtak egyet sem. A kutatás vezetői levonták a következtetést, hogy valószínűleg léteznek olyan férfiak, akik még életükben nem néztek pornót, de egyrészt a társadalomnak egy szinte szabad szemmel láthatatlan szeletét képezhetik, másrészt valószínűleg mindannyian a Himalája egy barlangjában laknak.

Azért a kutatásnak mégiscsak volt értelme: általa bebizonyosodott, hogy minden férfi, az egész világon pornóra végez önkielégítést. És ez már nem csak mítosz.

Szerző J.D.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!