Létrehozva: 2020.09.26.

Elárulták titkukat a párok: Így marad jó a házasság 15 év után is

Igenis tarthatnak évtizedekig a mézeshetek! Igaz, ehhez keményen dolgoznia kell a házaspárnak; no meg vannak rafinált praktikák. Némelyik kimondottan meghökkentő, de: működik!

Nem feltétlen kell fásultsággal és szexmentességgel folytatódnia a házasságnak, akkor sem, ha a pár már évtizedek óta együtt van. A kiegyensúlyozott házasságban élő párok szerencsére nem tartják titokban, miért működik még mindig a kapcsolat; és sokszor igencsak egyedi ötleteik vannak, hogy ne harapózzanak el a konfliktusok, és megmaradjon a szenvedély. Tanulságos vallomások következnek.

Fotó: Pixabay.com

1. A legjobb barátok vagyunk

„Fontos, hogy kedveljétek egymást, máshogy nem megy. Vannak azok az időszakok, amikor valahogy a szex kevésbé fontos, olyankor nem mindegy, hogy vannak-e közös dolgaitok. Mi például szeretünk autós találkozókra járni, sokszor órákat vezetünk felváltva, hogy odajussunk valahova.” – Tibor, 22 éve házas

2. Mindig a másik kedvét keressük

„Adni akarunk egymásnak, és soha nem arra gondolunk, hogy az én igényeimmel mi lesz – hiszen tudjuk, hogy a másik is gondoskodik rólunk éppúgy, ahogyan mi őróla. Ez a kölcsönösség a házasságunk motorja.” – Dávid, 30 éve házas

3. Pénzen veszekedni tilos!

„Jókat tudunk vitatkozni, de egyben megegyeztünk: az anyagiakon nem kapunk hajba. Brutális spirálba viszi a kapcsolatokat, láttuk másokon, meg a szüleinken. Ha nincs, hát nincs. De soha nem hibáztatjuk egymást miatta.” – Liza, 22 éve férjnél

4. Éhesen és fáradtan nem tárgyalunk

„Vannak fontos témák, amiknek nem lehet kialvatlanul vagy üres gyomorral nekifogni, mert oltári veszekedés a vége. Egyszer úgy hajba kaptunk, hogy majdnem elváltunk, akkor kötöttük ezt az egyezséget. Működik.” – Feri, 25 éve nős

5. A házastárs, mint kedves vendég

„Minden nap figyelünk arra, hogy a másik jól érezze magát otthon, mindene meglegyen, békében, nyugalomban töltse a napjait. Mintha egy jóbarátunk lenne ott vendégségben.” – Anita, 40 éve házas

6. Minden este leülünk egymás mellé

„Apám tanácsolta, hogy esténként üljünk le a kanapéra, és figyeljem meg, nem bírjuk majd megállni, hogy ne érjünk egymáshoz.” – Rita, 23 éve házas

7. Mindig van min nevetni

„Szerintem azért ilyen jó a házasságunk, mert nem hagyott el minket a humorérzékünk. Az asszony és én is még a legnehezebb helyzetben is képesek vagyunk élni vele. Különleges köteléket alakított ki köztünk ez a hozzáállás.” – Sanyi, 37 éve házas

8. Külön használjuk a fürdőszobát

„El nem tudom képzelni, mi romantikus lehet abban, amikor látod életed párját borotválkozni vagy fogat mosni. Főleg a nőknek kellemetlen, ha szépítkezés közben látja őket a férjük. Ezért mi beosztjuk, mikor ki megy a fürdőbe. Néha persze teszünk kivételeket...” – Erika, 17 éve férjnél

9. Megadjuk egymásnak, ami jár

„A nők akkor tudják biztonságban magukat, ha a férjük állandóan érezteti velük, hogy szeretve vannak. A férfiak pedig akkor, ha tiszteli őket a párjuk. Soha nem kérdőjelezzük meg egymás férfiasságát és nőiességét, bármilyen rossz passzban is vagyunk. Nem gúnyolódok a férjem képességein, még akkor se, ha elront valamit, és ő sem szól be, ha kócos vagyok reggel.” – Judit, 27 éve házas

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza